12 Golden Ducks

Egy lezüllött dzsigoló balladája kínai módra. Nagyon nincs több a sztoriban, a szokásos hongkongi idiótaság, a legjobb érzékekkel megáldott nőcsábászt átverik, lesüllyed, majd az egyik öreg dzsigoló megsajnálja őt, kipofozza és újból elindítja a karrierjét. Hány ilyen volt már, csak épp szakáccsal, zenésszel, sportolóval, és a sort lehetne folytatni a végtelenségig. Na nem éppen ez volt a problémám, mert voltaképp szeretem az ilyen marhulásokat, az első fél óra gyakorlatilag visszahozta a 80-as évektől egészen a 2000-es évek elejéig tartó hongkongi debil, Wong Jing, Stephen Chow féle humort, amit anno faltam. De aztán olyan érdektelenségbe megy át a klubhelyiség, és a dzsigolók csábítási technikáit bemutató jelenetekkel, hogy már folyamatosan néztem mennyi van még hátra belőle. Az utolsó 20-30 perc minderre rátetéz a nagyi születésnapjával, hogy aztán a kegyelemdöfést megadja egy My Girl musical feldolgozással, végezetül hab a tortán egy kínai Justin Bieber táncmutatványával véget érő kínos finálé. A rendező már korábban bizonyított egy borzalmas Golden Chicken 3-mal (aminek az első két része erősen ajánlott a megnézésre, akkor még tudtak jó vígjátékot készíteni), gyakorlatilag ugyanazt tálalta csak a másik fél által. Ami meg kell jegyeznem igen csak forróra sikeredett, néha olyan érzésem volt, mintha egy fiúk a klubbólt néznék. Talán Sandra Ng hoznám ki az egyedüli pozitívumnak a filmből. Az hagyján, hogy az egyik kedvenc színésznőm, de itt olyan jól volt férfivá alakítva, és olyan jól hozta ezt a nyálas, cool férfi karaktert, hogy sokszor megfeledkeztem róla, és egyfajta Tony Leung hasonmás színészt vizionáltam a képernyőre. Örülök, hogy továbbra is aktívan színészkedik, nem úgy mint sok korabeli társa. Filmet még a rengeteg sztár cameók sem mentik meg, nem ajánlom, aki hasonló témában keres jó vígjátékot, az nézze meg a Golden Chickent!

Szerintem: 4/10
Rendező: Matt Chow

Pulse

Évek óta nem láttam ázsiai horror filmet, és ez így van jól. Nem különösebben szeretem a műfajt, de ha az valamelyik ázsiai országból érkezik, akkor egyenesen kerülöm. A Ringu és a Ju-on óta ugyanaz a felállás, kísértet ház, tévéből kilépő szellem, átok, kiközösített és meggyilkolt diák kísértése, többnyire iskolás lányokkal a főszerepben. Itt sincs ez másként. Egy baráti társaság egyik tagja egy halott ember házában talál egy titokzatos floppy lemezt, amit otthon berakva a gépbe különös képek jelennek meg, majd teljesen megőrül és öngyilkos lesz, ahogy szép lassan az összes többi barátja is. Totál értelmetlenül, ugyanis miután megpillantják az öngyilkosság színhelyén a vértócsát(vagy egy sötét színű ember nagyságú foltot) akkor ő maguk is belehajszolják magukat az öngyilkosságba, kivéve Michi, akit Kumiko Aso játszik. Egy másik szálon Ryosuke, egyetemista, úgy dönt, hogy bekötteti otthonra az internetet, ha már a csapból is ez folyik, ám első alkalommal ugyanazok a furcsa képek jelennek meg, mint a halott ember lakásában talált floppy lemezen. A főiskolán kér segítséget egy lánytól, aki vélhetőleg informatikus szakon tanul. Velük kettőjükkel is furcsa dolgok kezdenek történni. Totálisan értelmetlen, csapongó a sztori. Csak úgy lazán egy szellemet megpillantva mindenki önkívületi állapotba kerül, el kezd hadoválni a halálról, majd kinyírja saját magát. Természetesen a főszereplőnő körül hullik el mindenki, aki a hülyét adva nem jön rá, hogy az interneten terjedő vírus, szellem, démon vagy akármi okozza ezt. Rendőrök, a szomszédok teljesen természetesnek vélik, hogy sorozatosan meghalnak az emberek a csaj körül, nincs is semmiféle nyomozás. Ryosuke szál, olyan szempontból érdekesebb, hogy ő maga kezd el nyomozni, mi a franc is folyik itt. A végén odáig fajul a helyzet, és ez nem spoiler, hogy az egyik pillanatról a másikra egész Tokyo, majd később kiderül a földön mindenki összeégett hullává változott, a főszereplőn kívül, hogy mindez mikor történt, és miért, az rejtély. Ez az a film, amire élből rávágnám a 1/10 pontot, de mivel olyan jó képi világot, és hangulatot  hoztak össze, jó indulattal egy négyesben kiegyeztem. Messziről kerülni kell a filmet, kivéve akkor ha trailer, képek alapján bejön az atmoszféra, vagy valaki Kumiko Aso fan. Rendezőtől viszont a Penance című mini sorozatot mindenképpen ajánlanám, már csak a színész gárda miatt is!

Rendező: Kurosawa Kiyoshi
Szerintem: 4/10