City Hunter

Ilyen az mikor egy régi klasszikus rengeteg gyerekkori emlékkel megtűzdelve kártyavárként omlik össze előttem egy újbóli immár felnőttként való megtekintés után. Nem mondom azt, hogy ez akkora klasszikus Jackie Chan film volt nálam, mint a Sárkényikrek, Rendőrsztori, Rettenthetetlen hiéna, de ezt is nagyon szerettem. Talán már egy kicsit akkor is sok volt a Street Fighter ökörködés, de bőven a nosztalgikus kategóriába soroltam. Egészen idáig. Talán Wong Jing lévén, bár őt továbbra is nagyon bírom, de a poénok ezúttal valami iszonyatosan fárasztóak voltak, forgatókönyv, sztori meg nem is nagyon volt a filmnek, inkább csak egymás után jöttek a poénok és jelenetek. Nem mondom, marha jól megfogták a manga/animés hangulatot, talán jobban is, mint az általam látott legtöbb japánok által készített anime adaptációk bármelyikében, pláne nem a 90-es évek elejéről, és a csajok is jók, na meg a bunyók, de ennyi. Jackie Chan itt érdekes módon(mangát ismerve már annyira nem) egy nőcsábászt alakít, ami számomra valahogy mindig is furcsa volt, hisz így férfi szemmel soha nem gondoltam, hogy Jackie egy jóképű fickó lenne, ám legyen. De szerencsére ott van a vastag szemöldökű és egyben gyönyörű Joey Wong, sajnos több remek hongkongi színésznővel egyetemben már őt sem lehet viszontlátni a vásznon egy ideje, a  japán származású Kumiko Goto, aki igazából nem is színész, Chingmy Yau, a tőle megszokott alakítással és karakterrel. Ennyi, egy csajokkal, bunyóval, poénokkal bőven teli pakolt film ez -amiről egyértelműen Wong Jing-re lehet asszociálni- ám nálam már erősen megkopva. Talán pár év múlva újra nosztalgikus mámorban fogom újra nézni, de ez most annyira nem tudott lenyűgözni.

Rendező: Wong Jing

Szerintem: 7/10

A Man and A Woman

Egy koreai nő és egy koreai férfi véletlenül egymásba futnak Finnországban, a nő félti egyedül hagyni fogyatékos gyerekét egy gyerektáborban, így megkéri a férfit, hogy menjenek utánuk kocsival. Közben egy hóviharba keverednek, és egy faházban húzzák meg magukat éjszakára. Beszélgetnek mindenféléről, majd le is fekszenek egymással. Reggel úgy vállnak el egymástól, hogy még egymás nevét sem tudják, ami furcsa hiszen nagyon egy rúgóra jár az agyuk, megértik egymás problémáit, fájdalmait, csupán csak néhány pillantásból is. Ami elég jól át is jön a képernyőn. A nő haza utazik Dél-Koreába, és egy jó darabig nem hallanak egymás felől. Majd néhány hónappal később a férfi felkeresi a nőt a munkahelyén, és újból elkezdenek találkozni. Kegyetlenül átjön, hogy mennyire rohadtul érzik magukat a saját életükben, és hogy mennyire kiszakadnának belőle, ám arra ők is tudják hogy vajmi kevés esély van. Remekül megkomponált film, nagyon szép képekkel, és zenével. Érzelmek is baromira erősen átjönnek. Ami talán elég is lenne egy jó filmhez, ám ebben az esetben részemről egyáltalán nem így van. Kiszámítható történet, kiszámítható jelenetekkel, párbeszédekkel, és sok esetben nagyon gyenge alakításokkal. Mikor a két főszereplő együtt van, Jeon Do-Yeon, Gong Yoo(mindkét színészt kedvelem, főleg Jeon Do-Yeont, ő eddig gyakorlatilag minden filmjében hozta az elvárt magas szintet, itt sincs másképp), akkor nagyon hatásos a játékuk, ám rögtön azután szét is hullik, amint szétválnak, és olyannyira érdektelenné válik az egész, hogy az embernek rögtön kedve lenne kikapcsolni a filmet. Sajnos belerakták a Koreában már évek óta tartó dúsgazdag, szép emberek sztereotípiákat, mindenki sikeres ember, mérnök, építész, divattervező, ráérnek, sportolnak, órahosszat ebédelnek munkaidőben, és még lehetne sorolni. Egyáltalán nem illet a képbe, főleg hogy a két főszereplőnek teljesen más személyiséget adtak. Rendezőtől ezidáig egy film tetszett úgy igazán, a Come Rain Come Shine, aminek szintén hasonló borongós hangulata volt, ám ott ezzel ellentétben minden a helyén volt. Hiába a szép képi világ, az érzelmek remek ábrázolása, nem éppen egy jó, nézhető filmről van szó.

Rendező: Lee Yoon-Ki

Szerintem: 6/10

Marrying High School Girl

Úgy gondoltam az ismételten többszöri csalódásom a koreai filmekben már valahogyan helyre kellene hozni. Ezért esett a választásom egy olyan darabra ami véleményem szerint a koreai filmgyártás aranykorából való, legalábbis a romantikus vígjátékok sorát nézzük, akkor mindenképp. A kedvem a film megtekintése után eléggé vegyesre sikeredett. Valamilyen szinten élveztem, mert imádom azt a korszakot, az öltözködést, a városképet, a humort, és azt a megmagyarázhatatlan hangulatot, ami talán már teljesen kiveszett a koreai filmekből. Ugyanakkor meg egy végtelen buta és primitív filmről van szó, amilyet már ezeregyet készítettek, így már egyáltalán nem üt akkorát, álljak hozzá bármennyire pozitívan is. Ráadásul még nevetni sem tudtam rajta. Meg van itt minden klisé, ami az akkori filmeket jellemezte. Az osztály menő csaja, aki hihetetlenül erős, az osztályba érkező laza csávó, sexi tanárnő, az infantilis apuka aki egész nap fekszik és kártyázik, a dauerolt hajú anyuka aki egy kis boltot vezet és állandóan kiabál, valamint a teljesen abszurd sztori és humor. Történetesen főszereplőnket elviszi az anyja egy látnokhoz, aki elmondja hogy a lányát megszállta egy több száz évvel ezelőtt élt herceg kisasszony, és ha 16 éves koráig nem megy férjhez egy Ondal nevezetű fickóhoz, akkor bizony meg fog halni. Mintha láttam már volna egy pár ehhez hasonló koreai filmet. Rendezés semmitmondó, egy limonádé vígjáték az egész, színészek borzalmasak, szóra se érdemesek, Eun Ji-Wont csak fanserviceként rakták bele, Lim Eun-Kyung meg azóta már fel is hagyott a színészkedéssel. Aki szereti ezt a korszakot és az ilyen vígjátékokat, az talán tehet vele egy próbát. Mindenesetre nekem most meghozta a kedvem a 2004 körüli filmek felkutatására, amiket még nem láttam.

Rendező: Oh Duk-Hwan

Szerintem: 4/10

Twin Dragons

Gyerekkorom egyik kedvenc filmje! Többek között ez a darab is felelős az ázsiai filmek iránti szeretetemért. És valószínű, mivel itt hallottam először kantoniul zenét, történetesen Shirley Kwan személyében, ezért máig ő a kedvenc énekesnőm. Végleg beleégett az emlékezetembe, ahogy Maggie Cheung(aki az első szerelmem, és máig egyik kedvenc színésznőm, sajnálatos hogy mára visszavonult a színészettől) kék parókában énekli a In Ancient Times című számot. Számomra akkoriban Hongkong egy megmagyarázhatatlanul varázslatos és különleges hely volt. Minden akció filmben tátott szájjal bámultam a helyszíneket, az épületeket, a szűk utcákat, járműveket, reklámtáblákat. Még úgy is, hogy abszolút nem érdekelnek az autók, máig kedvenc márkám a Mitsubishi, lévén szinte minden Jackie Chan filmben feltűntek. Belegondolva gyerekként kőkeményen mosta az agyamat ez a film, aminek máig megvannak a hatásai. Még a magyar szinkront is alapvetésnek tartom. A poénok, bunyók mind tökéletesek, és egy olyan kort idéznek, ami már sajnos soha meg nem ismételhető. A 21. század Kína/Hongkong filmes felhozatalából egyet sem tudnék mondani ami hasonló színvonalat hozna, közelről sem(természetesen hangulat és poénok szempontjából). Számomra ez közel a tökéletes hongkongi akcióvígjáték, és ami durva, hogy ennél bőven van jobb Jackie Chan film! Történetet teljesen fölösleges forszírozni, szerintem a legtöbb 90-es években élt magyar ismeri ezt a filmet, de azután is még nagyon sokáig ment a tévében. Hogy mára mi a helyzet nem tudom, hisz majd 10 éve nem kapcsoltam be. Mindenesetre aki esetleg még nem látta volna, az sürgősen pótolja, és ritkán mondok ilyet, de lehetőleg magyar szinkronnal! Ami mondjuk lehet hogy csak számomra olyan nosztalgikus.

Rendezte: Ringo Lam & Tsui Hark

Szerintem: 10/10

Train to Busan

Az idei év másik nagy költségvetésű koreai szuperprodukciója. Tévé műsorokban már az unalomig kifigurázott jelenetek lévén azt gondoltam, hogy némi szórakozást fog nyújtani, még ha a buta hollywoodi látványfilmek társa is. Tévedtem. Unalomig ismételt zombis klisé, a markényi csapat felveszi a harcot velük szemben, akik közül biztosan lesz legalább egy valaki, akit megharapnak, minderre pedig rájön a kötelezően rossz színészi játék. Nem gondolom úgy, hogy a koreaiaknak rossz színészeik lennének, de valahogy a nagy költségvetésű filmeket mindig telepakolják velük(és persze újabban már bármi mást is). Bár én mindenképpen a rendezőket szidnám, hisz a színészi gárda, Gong Yoo, Jung Yu-Mi, Ma Dong-Seok már más filmekben bizonyított. Ez az a film amiről túl sokat nem lehetne írni, utána néztem neten is, hogy mások miket írnak, és meglepődve tapasztaltam, hogy igen pozitív a fogadtatása. Blőd, százszor látott sztori, semmi újdonságot nem vittek bele, a karakterek egytől egyik klisések, épp úgy viselkednek, mint bármelyik B vagy ZS kategóriás zombi filmben, kicsit mintha egy amerikai film majmolás lenne, hogy mi ilyet is tudunk, az operatőri munkában semmi kiemelkedő nincs, mintha nem is moziba készült volna, horrornak semmiképpen sem mondható, a vége pedig épp úgy alakul, mint ahogy azt elvárjuk. Egyetlen pozitívuma ennek a filmnek a hatalmas bevétel, és hogy idén a legsikeresebb Dél-koreai film a mozikban.  

Rendezte: Yeon Sang-Ho

Szerintem: 4/10