Bad Genius

Valamiért sose voltak a kedvenceim között a heist filmek, a tavalyi Logan Lucky sem nyűgözött le. Nos ez a darab sem teljes mértékben, már ha egy puskázó diákokról szóló filmet heist filmnek lehet nevezni. Egy veszettül okos ám szegény csaj kerül be Thaiföld egyik legjobb iskolájába, ahol egy csomó inkompetens diák tanul, ahová többnyire csak a gazdag szülők által sikerült bejutniuk. Egy dolgozat írásakor újdonsült barátnőjének segít a radírra írt válaszokkal, amit a cipőjük kicserélésével oldanak meg slow motionben, csak hogy minél bonyolultabb legyen a dolog. Sikerül a teszt, majd a gazdag barátait is bevonja a dologba, fizetnek a csajnak a jó válaszokért, kidolgoznak a csalásra egy sémát, hogy majd aztán egy egész hálózatot hozzanak létre a suliban. Kifejezetten modern, már-már nyugati jegyeket magán viselő film. Ilyet egy ázsiai ország sem tud felvonultatni. A zenék nagyon menők, kifejezetten illenek az adott jelenetekhez, ilyen sem minden napos a keleti filmeknél, valamint a képi világa is több mint korrekt, annak ellenére, hogy javarészt beltéri jelenetek vannak. Színészek, különösen a főszereplő csajnak kifejezetten nyugatias mimikája, reakciói vannak az egyes szituációkra, amit kezdetben nem nagyon tudtam hová tenni. Az egész filmre rásüthető, hogy kilóg az ázsiai filmek világából. Annyira nem szoktam követni a Thaiföldi filmeket, mert többnyire vagy nagyon gagyi romantikus filmeket készítenek, vagy durva horrorokat, de akad  pár egészen kiváló tinédzserfilm. Lehetséges, hogy ezután követem a Thai filmek megjelenését, mert ugyan nem tudott lenyűgözni, mégis tudott újat mutatni. Sokszor nagy túl lett tolva a puskázás, kicsit olyan volt, mintha valami manga/anime adaptációt néznék, a film úgy 20 perc után teljesen leül, és már nem is érdekelt, hogy mi történik a képernyőn, aztán szerencsére úgy 60 perc után nagyon izgalmassá vált. A másik legnagyobb hibája, hogy túlságosan hosszú, elég lett volna ez 90-100percben elmesélni. Valamint a puskázási módszerek is sok esetben igen nevetségesek, sokszor a fantasy határát súrolják. Ettől függetlenül teljesen nézhető darab, és mindenképpen felkeltette a Thaiföldi filmek felé az érdeklődésem.

Rendező: Nattawut Poonpiriya

Szerintem: 7/10

Alone

Megfogadtam már, hogy soha többet nem nézek ázsiai horrort, de mindig jön valakitől egy ajánlat, hogy na majd ettől összefogod magad csokizni, ez nagyon durva. Unott fejjel bámultam végig ezt a röpke másfél órát. Még csak minimálisan sem ijedtem meg rajta, jumpscarek is totál kiszámíthatóak voltak. A hangulat is nagyon hajazott a többi Dél-Ázsiai horrorfilmekére, talán csak a sztori volt egyedi. Pim És Ploy sziámi ikrekként születnek, a hasuknál vannak összenőve, és tinédzserkorukig úgy is élnek, míg nem valami titok folytán, ami természetesen kifog derülni a film végén, ketté választják őket, és csak az egyikük éli túl. A cselekmény néhány évvel később veszi fel a fonalat, Pim felnőtt és barátjával Dél-Koreában élnek, míg egy nap telefonthívást nem kap, hogy az édesanyja agyvérzést kapott, rögtön hazautazik, és szörnyű látomásai kezdenek lenni. Nem kell sokáig agyalni, hogy ki is lehet az a titokzatos kísértet, démon aki a lányt ijesztgeti. Meglepően fordulatos és jól kitalált sztori, még ha végig sejthető a végkimenetel. Gyakorlatilag minden egyes fordulatot kitaláltam. A rendező páros Egy közepes horrorfilm, gyenge képi világgal, gyenge színészi alakítással, néhol arcpirítóan kínos jelenetekkel, de a sztori miatt nézeti magát. Soha többet szellemes, ijesztgetős béna horrort.

Rendező: Banjong Pisanthanakun, Parkpoom Wongpoom

Szerintem: 5/10