Fruit Chan visszatért! Na nem mintha elment volna bárhova is, de a 2004-es
Dumplings óta nem rendezett egy egész estés filmet sem. Amit nagyon sajnálok, hisz azon rendezők egyike, aki úgy igazán megszerettette velem az ázsiai filmeket, és máig rajongok az összes munkájáért. A hongkongi filmekkel az utóbbi években viszont nem volt ennyire felhőtlen a kapcsolatom. Egész egyszerűen elvesztette a báját, amit a 70-es évek végétől egészen a 2000-es évek elejéig tudott adni nekem, és talán kicsit Fruit Chan válasza is a The Midnight After, a hongkongi filmgyártás elkurvulására. Ugyan lehet ezt csak én látom bele, hisz elég erősen bírálja a mai hongkongi társadalmat, amiről egyértelműen kijelenthetem, hogy fogalmam sincs milyen, de a mondanivalóból bármelyik mai nagyvárosra, akár Budapestre ráhúzható ez, még ha nálunk nincsenek is
Lan Kwai Fong féle formák. Arról nem is szólván, hogy több helyre beágyazta a politikai nézeteit a rendező, erősen utalva az 1997-es visszacsatolásra, és hogy szerinte azóta hova fajult a világ (vagyis Hongkong). Érződik egy kis kiégettség, megkeseredettség is, valamint ha jól tudom az elmúlt években a büdzsé elég szegényes volt. A rózsaszín hajú, feszes párducmintás nacikban feszengő nyálas színészekkel, és agyon plasztikázott üresfejű színésznőkkel úgy érzem nem csak nekem lett tele a tököm, hanem a rendezőnek is. Hogy az egymást érő bűn rossz akció, illetve történelmi filmeket, és a röhejesen túldramatizált kínos romantikus filmeket már meg se említsem. Maga a sztori alapját egy Mr Pizza névre hallgató író, Lost on a Red Mini Bus to Taipo című webes novellája szolgáltatja. A film eleje egy rakás, eleinte totál jellegtelen, karakterrel indít, akik késő este egy Taipo felé induló buszra szállnak fel. 10-15 perc hangulatos város nézés után azon kapják magukat az utasok, hogy nincs forgalom, kiürültek az utcák, sehol egy lélek. Különösebben nem zavartatják magukat, ám a biztonság kedvéért telefonszámot cserélnek, majd mindenki megy a dolgára. Ekkorra már 100% tudható, hogy egy árva lélek sincs a városban, senki nem veszi fel a telefont, még a rendőrség sem, így másnapra megbeszélnek egy találkát, ugyanis mindegyikük ugyanabban az időpontban egy rejtélyes telefonhívást kap, egy fülsiketítő sikoly társaságában. Innentől kezdve a cselekmény nagy részt egy étteremben fog bonyolódni, ahol is megpróbálják kideríteni mi is állhat a titok hátterében. Sablonosan hangzik, olcsó ázsiai horror? Pedig nem az! A film minden egyes másodperce valami elképesztően jó hangulatot áraszt, valami olyat amit már nagyon rég éreztem hongkongi filmnél. Sokkal inkább a Japán
Fish Storyhoz vagy a
Isn't Anyone Alivehoz hasonlítanám, de enyhe
Twin Peaks,
Lost érzetem is támadt a mind fuck misztikum végett. Mert van benne misztikum! És milyen jól adagolja a film, gyakorlatilag engem az első 5 percben totál elvarázsolt a film, és majdhogynem körmömet rágva izgultam végig a 2 órát. Szerencsére véresen se komoly, sőt, tulajdonképpen egy fekete komédiával van dolgunk, ám röhögni nem igen lehet rajta. Kicsit gusztustalan, már amennyire az olcsó CGI engedi (problémám nem volt vele), olykor kicsit szánalmas is, de inkább a 90-es évek
Wong Jing humorát hozza, mérsékeltebb fokozaton. Sajnos a befejezésért egy hatalmas fekete pont, elvileg készül a folytatás, bár így is van értelme, és ha mélyen bele akarunk látni a film mondanivalójába, akkor érdemes még egyszer megnézni, és odafigyelni, ha azt nem tettük meg előzőleg, vagy elolvasni a film végén lévő pár sort. Kicsit olcsó húzásnak érzem. Főleg azért mert a cselekmény elég erősen a misztikum szálra helyezi a hangsúlyt, a társadalmi kritika csak nagyon finoman van csak jelen végig, ellenben normális vége a filmnek nincs, és rengeteg dolog marad megmagyarázatlanul, mintha nem is ez lett volna a lényeg, és a néző nem is erre lenne kíváncsi. Színészekről különösebben nincs mit írni, jól alakítanak, ismertebbek, mint
Simon Yam,
Sam Lee,
Lam Suet csak a szokásost hozzák, viszont a főszereplő
Wong Yau-Nam kiemelném. Ugyanúgy, mint anno Sam Leet, őt is Fruit Chan fedezte fel, ez az első film ahol ilyen nagy szerepet kapott, és azt kell mondanom le a kalappal, nagyon jól alakított. Ha nem fog elkallódni, akkor még nagy név lehet a szakmában, nem is értem eddig miért nem kapott főszerepeket, simán lehetett volna belőle egy Sam Lee,
Jordan Chan,
Ekin Cheng, ha egy kicsit korábban születik. Ha idei film lenne, már most megelőlegezném neki az első helyet egy top 10-es listán, így csak szimplán az idén látott legjobb ázsiai film díját viszi el. De legalábbis esélyes rá.
