Ázsiai filmek terén mindenképpen gyér volt a 2017-es felhozatal. Gyakorlatilag 2 film tudott bekerülni a 10 legjobb film közé. Ám nincs ez másképp a nyugati filmek terén sem. Volt pár erős darab, és meglepő módon a blockbuster filmek is igen jól sikerültek, de ettől eltekintve rém gyenge volt a 2017-es év. Ami meglepett, és egyben büszkeséggel is töltött el, hogy két magyar filmnek is sikerült feljutni a listámra, háta mögött hagyva rengeteg amerikai, európai, és ázsiai filmet is. Utólag döbbentem meg, hogy három netflix film is felkerült, ami már csak azért is érdekes, mert sok esetben nagyon mellé tud nyúlni a netflix, viszont ez a három film nekem nagyon tetszett. Az első helyezettet pedig nagyon nehéz lett volna letaszítani a trónról. Nem csak a 2017 legjobb filmjének tartom, de úgy az elmúlt 7-8 év legjobb filmjének is, és egyben az egyik legjobb scifi filmjének is. Hatalmas élmény volt megtekinteni a kvázi üres moziteremben. A filmeket nem a magyar megjelenésük alapján válogattam össze, így az olyan nagy nevek, mint a Shape of Water, Ladybird is a 2017-es felhozatalhoz tartoznak. Megsúgom még a top20-ba sem tenném be őket. Legnagyobb csalódás egyértelműen a The Last Jedi volt. Soha ilyen rossz mozis élményem nem volt még. Nem a nézők miatt, hanem a film okozott ekkora traumát. Ezért a díjért még az Alien Covenant versenyezhetett, amivel szintén sikerült egy egész univerzumot tönkre vágni. Legrosszabb film díját pedig a francia Raw vitte el.
10. The Babysitter
9. What Happend to Monday?
8. I Don't Feel at Home in This World Anymore
7. Your Name
6. A Taxi Driver
5. Viszkis
4. Good Time
3. Testről és Lélekről
2. Three Billboards Outside Ebbing, Missouri
1. Blade Runner 2049
A Taxi Driver
Sokat kritizálom a koreai filmeket, ugyanis elnézve az elmúlt pár év filmtermését, néha azt kell mondjam, bizony a 90-es, 2000-es évek eleji magyar filmipar szintjére süllyedtek. Aztán minden évben jön egy kimagasló és pár korrekt indie darab, ami azért árnyalja mindezt, ugyanakkor kétséget kizáróan nagyon sokat romlott a koreai filmművészet. Főképp az új színészek azok, akik egyszerűen félelmetesen rosszak. 2016-os The Wailing után szerencsére nem sokat kellett várni, hogy egy újabb remek film szülessen. Igazából semmi nem adott okot, hogy én ezt a filmet megnézzem. Téma nem érdekelt, külföldi szereplő csakis riadalommal tölt el ázsiai filmekben, és számomra Song Kang-Ho sem akkora név már, mint régen. Mert bizony piszok jó filmekben szerepelt anno, de valahogy a Thirst óta nálam valahogy alább hagyott a lelkesedés, pedig tényleg Dél-Korea egyik legnagyobb színészéről van szó. Az 1980-as Gwangju felkelés idején játszódik a film, főszerepben egy szöuli taxisofőr, akit egy külföldi újságíró jól megfizet, ha elviszi őt Gwangju városába. Természetesen a szűk látókörű taxisofőrt nem érdekli más csak a pénz, így elviszi minden áron a katonákkal körülvett Gwangjuba. Gyakorlatilag minden a helyén van ebben a filmben. Kellőképpen humoros, és egyáltalán nem ripacskodik benne az eleinte együgyű Song Kang-Ho karaktere, itt mutatkozik meg hogy mekkora színész, teljesen elhittem hogy ő bizony egy taxisofőr, dráma egyáltalán nem giccses. Na jó azért van 1-2 jelenet, amit túltoltak, például a végén a teljességgel hihetetlen üldözéses jelenet a taxisokkal, ami nagyon nem is illett oda, és egy jókora plothole az egész. Főszereplőnk egészen kiváló karakterfejlődésen megy keresztül, a felkelés, a harcok hitelesen vannak ábrázolva, 1980-as Dél-Koreát valahogy én is így képzelem el, ami leginkább az utcákból, autókból mutatkozik meg, de maguk a helyszínek is remekül vannak fényképezve. Külföldi színész Thomas Kretschmann tényleg nem csak egy belerángatott fehér karakter, hanem szerepe van, és végig hitelesen játszik, mondhatni ő a második főszereplő. Ami még nagyon tetszett az a film lendületessége, remekül van felépítve, már a kezdetén a szöuli jeleneteknél beszippant a hangulat, és egyáltalán nem ereszt el. Gwangjuba az út is szerintem nem lehet 15 percnél, de rendkívül jól van megoldva. A városba érkezve is szép lassan adagolja az őrületet, ami szép lassan elburjánzik a városban. Ez a film ténylegesen egy kaland, ami elé jó leülni, és egyáltalán nem veszi észre az ember, hogy eltelt az a bő 2 óra. Egyértelműen legjobb 2017-es koreai film, és egyben legjobb ázsiai film is. Még sok ilyet!
Rendező:Jang Hun
Szerintem: 10/10
Along with the Gods: The Two Worlds
2017 legnagyobb bevételt hozó koreai filmje, ami betudható látványfilm mivoltának, hogy egy híres webcomic alapján készült, és gondolom a rengeteg reklám miatt, amit beleöltek. Talán Cha Tae-Hyun főszereplése is rásegített, bár szerintem a filmes szakmában már egyáltalán nem mondható akkora nagyágyúnak. Kicsit meg is lepett, hogy egy ekkora költségvetésű filmbe szerepeltetik. Tény, hogy baromira látványos egy film, Cgi is nagyon rendben van, Japán filmekben még csak megközelítőleg sem látható hasonló, ám hogy olyan jó film legyen, hogy ezeket a számokat megérdemelje? Szerintem egyáltalán nem. Kezdve azzal, hogy baromira hosszú, majd 2,5 órás, ami szinte végig pörög, sok helyszínt bemutatva, ami sokszor ismétli is önmagát, illetve számomra a sztori nem igazán volt elegendő egy filmre. Mert ugyan marhára tetszik az alapötlet, hogy egy tűzoltó meghal, átkerül a túlvilágra, és végig kell mennie a 7 főbűnön, ami mellé még keveredik egy kis melléksztori is. Teljesen jól van kitalálva az egyes próbatételek, olyan mintha egy bíróságon játszanának a jelenetek, ahol a halál angyalai szálnak főszereplőnk védelmébe, kicsit tárgyalótermi drámába átmenve. Ezek a helyszínek és a pokol urai is érdekesek, baromira látványosak, van bennük kreativitás. A földön játszódó sztori ugyan kissé lapos, de mikor felváltva, kapkodva jönnek a jelenetek egymás után, teljesen szétesik, és olykor követhetetlenné válik a cselekmény. Ami viszont a legnagyobb bajom, és úgy érzem, hogy nem feltétlen a film formátumot kellett volna ennek választani, az a egyes bűnök közötti kitöltött űr. A túlvilág úgy néz ki, mintha több száz évet visszamentünk volna az időben, teljesen a történelmi fantasy filmeket idézi, míg a másik szál ugye a jelenkorban játszódik. Ez is kegyetlenül tetszett, hogy a túlvilágon ott van egy tűzoltó figurában bóklászó esetlen figura, míg a való életben a halál angyala fekete ruhában, kezében égő karddal, hatalmas erővel rendelkezve démonokra vadászik. Igen ám, de amint lezajlik az egyes tárgyalások, a karaktereknek el kell utazniuk a következőhöz, aminél nálam folyton arra késztetett, hogy megállítsam a filmet és majd legközelebb folytassam. Totálisan leül, érdektelenné válik, full klisés lesz az egész. Megérkezünk a következő próbatételhez, kicsit felocsúdunk, kapunk egy baromi látványos napjainkban játszódó mellékszálat, amivel párhuzamosan megy a tárgyalás és a nyomozás. Majd mikor ezt eljátssza a film ötször, akkor már igencsak kínlódni tud az ember. Ráadásul a főszereplő öccse behozásánál már nem is igazán értettem, hogy mi történik, jó 10-15 perc kellett hogy felfogjam mi is a lényege, és miért hozták be. Azt gondolom, itt a rendezés volt igencsak gyengécske, hiszen mint nézőnek ennél a filmnél azt kellett volna éreznem, hogy egy óriási kaland részese vagyok. Viszont még így majd egy hetet emésztve is ugyanazon az állásponton vagyok, hogy egy 5-6 órás minisorozatot kellett volna ebből készíteni, ami valószínűleg sohasem jöhetett volna létre, vagy egy olyan rendezőt felfogadni, aki ezt a 2,5 órát egy egész masszává tudta volna gyúrni, és így nem esett volna 5-6 darabra a film. Egyébként az irány nagyon jó. Ennél a filmnél már éreztem azt, hogy más mint a legtöbb koreai film, van benne munka, a humor a helyén van, a harci jelenetek és a Cgi nagyon rendben van, és meglepőmódon egyáltalán nem voltak rossz színészi játékok, sőt Chae Tae-Hyun kívül néha azt éreztem ezek a színészek nem is koreaiak, mert nem volt a játékukban semmi túljátszás. Akár bármelyik nyugati filmben is elfogadható lenne ez a színészi játék. Ugyan nálam valamelyest megbukott ez a film, de remek próbálkozás egy jobb koreai filmipar felé!
Rendező: Kim Yong-Hwa
Szerintem: 7/10
The Werewolf Game: The Beast Side
Utólag jöttem rá, hogy egy hét részes tv film sorozatnak a második részét láttam. Ami mondjuk szinte semmibe sem zavart bele, hiszen mindegyik részben teljesen új szereplőgárda van, és a lényeg ugyanaz. Tinédzserek egy üres apartmanban ébrednek, ahol megkapják az utasítást, hogy minden nap egy adott időpontban ki kell választaniuk a farkast a falulakók közül és azt megölni. Farkas a gyilkos, falusiak az ártatlanok. Elhagyni sem lehet a házat, mivel a nyakukba van építve valami szerkezet, ami azonnal elvágja az artériát, vagy inkább szétrobbantja és azonnal meghal az illető. Kicsit Battle Royalos az egész film. Nagyon alacsony költségvetésű darabról van szó, B kategóriás színészekkel, semmi különleges operatőri munkát és látványt nem kell keresni, néha még egy kicsit kézi kamerás felvételnek is hatott. Ám ezáltal sikerült egy marha jó hangulatot összedobniuk, valahogy a 2000-es évek eleji Japán filmek jutottak eszembe. Tipikus az a film, amit leülsz és el tudsz mélyedni, ahogy a karakterek egyre inkább kiborulnak, szövetkeznek egymással, és próbálják kideríteni, hogy ki is lehet a farkas. A 2 órás filmből úgy az első 60-80 perc tökéletesen működik is, majd aztán teljesen szétesik, követhetetlenné válik, mindenki megőrül, és már semmi következetesség nem lesz a filmben. Egy pontot kirántott, és már abszolút nem tudott érdekelni mi is történik a képernyőn. Felveszi a tipikus japán kliséket, ahogy az addig teljesen normális jó tanuló kiscsajból egyik pillanatról a másikra vérengző gyilkos lesz, amit szinte el is kezd élvezni. Tao Tsuchiya karaktere meg teljesen vállalhatatlan, borzalmasan idegesítő a rock/punk zenét éneklő kemény tinilány, nagyon lerontsa az egész filmet. Kár ezért a filmért, lehetett volna egy korrekt darab is, de így felejtős. Ha vonzódnék a trashért, és lenne elég fölösleges időm, akkor letolnám a további 6 részt, de így viszont esélytelen.
Rendező: Kumasaka Izuru
Szerintem: 5/10
A Single Rider
Lee Byung-Hun valahogy mindig is egy biztos pont volt a koreai filmek kiválasztásánál. Egyik legjobb koreai színésznek tartom, és ritkán nyúl mellé. Valamelyest itt sajnos sikerült neki. A film legelején főszereplőnk, a jól menő bróker, teljesen csődbe viszi a céget, ezáltal befektetőinek és alkalmazottainak teljesen tönkre téve az életét. A nagy nyomás miatt, váratlanul elutazik Ausztráliába, ahogy felesége és kisfia él, ahol az egész film alatt messziről figyeli meg az életüket. Rájön, teljesen boldogak nélküle is, sőt mi több, feleségének viszonya van egy ausztrál férfival. Közben 1-2 jelentéktelen mellékszálba is belebotlik, jelentéktelen, sokszor már idegesítő zongora játék aláfestésével. Nagyon drámaiak akartak ezzel lenni, de már a falat kapartam mikor tizedjére is megszólalt a 97 perces film alatt. Angol nyelvű részek továbbra is gázak, mint a legtöbb ázsiai filmben. Lee Byung-Hun többnyire bambán mereng a semmibe, más színész meg nem is kapott elegendő játékidőt ahhoz, hogy akár bármit ellehessen dönteni karakterükről, színészi képességükről. Gong Hyo-Jin-nak van egy erőteljes összeomlása a film végén, ami azért nem volt rossz. A film vége egy korrektül lezárul, már ha lehet ilyen eseményre ilyet mondani. Alapötlet teljesen rendben van, de a rendezésnél bukik meg az egész, illetve hogy ezt a másfél órát nem tudták megtölteni érdemleges mellékszálakkal. A néha Wonder Girlsös Ahn So-Hee például borzalmas volt benne, a hátamon a szőr felállt a színészi játékától.
Rendező: Lee Joo-Young
Szerintem: 5/10
Journey to the West: Conquering the Demons
Ha jól nézem, akkor ez az utolsó olyan film amit még nem láttam, és Stephen Chow nevéhez köthető. Nem is tudom miért kerülte el a figyelmem, talán azért, mert a 95-ös Chinese Odysseytól úgy gondoltam semmi nem lehet jobb a műfaján belül. Amit továbbra is tartok a film megtekintése után is. Nagyon jól indult, remek választás volt ez a halász falucska, az elborult lakói visszahozzák a régi Stephen Chow feelinget, baromi látványos és jól megkoreografált harcok vannak benne, és Su Qui eszméletlenül jó benne. Régebben abszolút semmilyen színésznőnek tartottam, hozta a butácska szerepeit, de az elmúlt években kegyetlenül kikupálódott, és amellett hogy nagyon jól mutat a vásznon, jól is játszik. Ráadásul itt kapott egy nagyon jó karaktert, Hollywood tanulhatna a kínaiaktól, hogyan kell egy jó női karaktert megalkotni, aki még jól is néz ki. Ugyan baromi jók voltak a helyszínek, a sztorit kellően fel tudták frissíteni, humoros is volt, de nem igazán tudtam rajta nevetni, és a szerelmi szál is tipikus 80-90-es évek Stephen Chow filmek utánérzései, amik szintén jól működtek. Csak sajnos nálam nem állt össze egy filmmé. Kapunk 3-4 kisebb helyszínt, aminél azt éreztem mintha fejezetekre lenne felbontva a film, kicsit színházi érzetem volt. Megvoltak a jó karakterek, szövegek, és minderre felhúzták a díszleteket, hogy film is készülhessen belőle. Még a helyszínek között kitöltő jelenetek is voltak, mint a főszereplő és mestere közötti párbeszédek, vagy az utazós montázs. Végére teljesen kifulladt az egész is, bő 20 perces harc a semmi közepén. Olyan érzésem volt, mintha egy Dragon Ball Z harcot néznék. Dög unalom volt, egyáltalán nem érdekelt, hogy a majommal szembeszállnak a legcifrább shounen karakterek. Kár érte, mert megvolt benne a potenciál, de gyorsan elfogom feledni, a második részt már meg sem fogom nézni.
Rendező: Stephen Chow, Derek Wok
Szerintem: 6/10
Bad Genius
Valamiért sose voltak a kedvenceim között a heist filmek, a tavalyi Logan Lucky sem nyűgözött le. Nos ez a darab sem teljes mértékben, már ha egy puskázó diákokról szóló filmet heist filmnek lehet nevezni. Egy veszettül okos ám szegény csaj kerül be Thaiföld egyik legjobb iskolájába, ahol egy csomó inkompetens diák tanul, ahová többnyire csak a gazdag szülők által sikerült bejutniuk. Egy dolgozat írásakor újdonsült barátnőjének segít a radírra írt válaszokkal, amit a cipőjük kicserélésével oldanak meg slow motionben, csak hogy minél bonyolultabb legyen a dolog. Sikerül a teszt, majd a gazdag barátait is bevonja a dologba, fizetnek a csajnak a jó válaszokért, kidolgoznak a csalásra egy sémát, hogy majd aztán egy egész hálózatot hozzanak létre a suliban. Kifejezetten modern, már-már nyugati jegyeket magán viselő film. Ilyet egy ázsiai ország sem tud felvonultatni. A zenék nagyon menők, kifejezetten illenek az adott jelenetekhez, ilyen sem minden napos a keleti filmeknél, valamint a képi világa is több mint korrekt, annak ellenére, hogy javarészt beltéri jelenetek vannak. Színészek, különösen a főszereplő csajnak kifejezetten nyugatias mimikája, reakciói vannak az egyes szituációkra, amit kezdetben nem nagyon tudtam hová tenni. Az egész filmre rásüthető, hogy kilóg az ázsiai filmek világából. Annyira nem szoktam követni a Thaiföldi filmeket, mert többnyire vagy nagyon gagyi romantikus filmeket készítenek, vagy durva horrorokat, de akad pár egészen kiváló tinédzserfilm. Lehetséges, hogy ezután követem a Thai filmek megjelenését, mert ugyan nem tudott lenyűgözni, mégis tudott újat mutatni. Sokszor nagy túl lett tolva a puskázás, kicsit olyan volt, mintha valami manga/anime adaptációt néznék, a film úgy 20 perc után teljesen leül, és már nem is érdekelt, hogy mi történik a képernyőn, aztán szerencsére úgy 60 perc után nagyon izgalmassá vált. A másik legnagyobb hibája, hogy túlságosan hosszú, elég lett volna ez 90-100percben elmesélni. Valamint a puskázási módszerek is sok esetben igen nevetségesek, sokszor a fantasy határát súrolják. Ettől függetlenül teljesen nézhető darab, és mindenképpen felkeltette a Thaiföldi filmek felé az érdeklődésem.
Rendező: Nattawut Poonpiriya
Szerintem: 7/10
Detective Dee and the Mystery of the Phantom Flame
690-ben Wu császárnő hivatalos trónra jutás előtt pánik tör ki a városban, ugyanis két magas rangú személy öngyulladásban elhalálozik a 100 méteres sztúpa építkezésén, eme furcsa gyilkosságok felderítésére a 8 éve raboskodó Dee nyomozót bízzák meg. Nagyon rég láttam már wuxiát, ami nem véletlen, hisz a műfaj már sehol sincs a 80-90-es évek aranykorához képest, illetve már nem tudnak annyira lekötni, mint azt tizenévesen tették. Tsui Hark miatt, és mivel elég híres filmről van szó, így közel 8 év után a megjelenéssel tettem vele egy próbát. Úgy 20 percig tudott lekötni, aztán dögunalomba fulladt a rejtély felgöngyölítése, és a harcok is sokszor túl hosszúak, érdektelenek voltak számomra. Maga a film szép, van néhány igen gyönyörű jelenet, de sok helyen valami borzalmasan gagyi Cgi-t használtak, kicsit olyan érzésem volt, mint a 99-es Baljós árnyaknál. 2010-es a film, de már korábban is láttam sokkal jobb Cgi-t kínai moziban. Karakterek nem rosszak, bár Andy Lau által alakított karakter mintha túlságosan tökéletes lenne, mindenre rájön, túl nagy az ereje, túl okos, ez végig zavart a filmben. Három részletben tudtam csak megnézni a film, amiből a második fele az igazán fájdalmasan unalmas. Legjobban úgy tudnám jellemezni a filmet, hogy teljesen jellegtelen, nem magaslik ki semmilyen téren a középszerből. Néhol igazán szép tud lenni, a nyomozós részek az elején még érdekesnek is hatnak, talán a szövegek sem rosszak, de igazából ennyi, kihagyható darab.
Rendező: Tsui Hark
Szerintem: 5/10
Memoir of Murderer
Koreai filmek idei nagy várományosa volt nálam ez a darab. Apukánál alzheimer kórt állapítanak meg, majd azután veszi fel a film a fonalat, miután már előrehaladott állapotban van és a saját lányát is sokszor idegenként kezeli. Ezért egy diktafonra mondja fel a fontosabb információkat, és hogy mik történtek vele aznap. Felüti a vidéki kisvárosban a fejét egy gyilkosság, majd még egy, és még egy. A rendőrség elkezd nyomozni, főszereplőnk pedig egészen véletlenül egy ködös napon karambolozik egy furcsa alakkal, akiről azt hiszi ő a gyilkos. Ahogy az kellett, jött is a nagy csalódás. Fél óra után már vertem a fejemet, hogy olyan nincs basszus, hogy a koreaiak évről évre ugyanazokat a kliséket, fordulatokat pakolják tök véletlenszerűen a filmjeikbe, az izgulás élvezetét teljesen elvéve, hisz pár az első 10-20 percben tudjuk mire fog kimenni a dolog. Hiába van egy szépfiú rendőr, akiről azt kéne hinnünk, hogy ő bizony ártatlan, már az első feltűnésénél úgy néz a kamerába, hogy biztosra tudjuk ő a gyilkos, bármennyire próbál minket a film folyamatosan hülyére venni a csavarokkal, egyszerűen átlátható az egész. Főszereplőről is megtudjuk, hogy valójában tinédzserkora óta gyilkos, több embert megölt, és erről fájlokat tart a gépén, hogy mindenre emlékezzen. Így majd talán a gyanútlan néző azon fog izgulni a film elejétől fogva, (hisz már ott megtudjuk egy montázs keretében, hogy egy gyilkos a főszereplőnk) hogy na vajon ki is lesz akkor a gyilkos. Tök egyértelmű már az első 10 perc után. Dög unalom az egész, a csavarok röhejesek és egyáltalán nem tud átverni, hisz a borzalmas színészek úgy néznek a kamerába, bele az arcodba, hogy tudd: velük aztán nem kerek valami. Egyedül a főszereplő játéka értékelhető, Sol Kyung-Gu, bár ő minden filmben a maximumot nyújtja, de mellé betettek egy Kpop lánycsapat tagját, hogy majd ő megmutatja mi a színészkedés. Borzalom, elképesztően elfuserált döntés volt ezt a csajt kamerák elé engedni, még ha a reklámokba jól eltudja adni a soyut meg a ráment. Ez nem ugyanaz a szakma. Képi világ változó. Néhol azt hittem, hogy egy tv filmet nézek, sokszor meg hogy a The Wailing operatőrje dolgozott a filmen. Ám mégis a legnagyobb hibája a filmnek a forgatókönyv, a sztori. Nem működik, hülyének nézi a nézőt.
Rendező: Won Shin-Yeon
Szerintem: 4/10
Antiporno
Újabb elborult Sion Sono film, és ezúttal még érteni se nagyon lehet mi is történik a képernyőn. Egy a biztos csöcsök ezerrel és egy baromi szép japán lány meztelenkedése, szép színekkel, némi perverzitással, mindössze 78 percben. Már ez végett teljesen megérte megnézni ezt a sznob művészkedést. Ami Tomite gyönyörű és rengeteget mutat magából, komolyan a film végeztével még a hatása alatt voltam mennyire jó csaj, és milyen kurva jól színészkedik. Remélem nem marad meg a meztelenkedésnél és jobbnál jobb szerepeket fog kapni, bár ahogy elnézem ezidáig a filmeket amikben játszott nagyjából annyira emlékszem, hogy ő volt a Virgin Psychicsben a csöcs csaj. Hiába hogy tök zavaros a film és java része érthetetlen, mégsem érdemes elárulni róla sokat, hisz volt egy minimális fordulat valahol 20 perc után ami számomra kifejezetten tetszett, és jobb ha az ember úgy ül le elé, hogy nem tud semmit. Amit nekem sikerült kihámoznom belőle, hogy főszereplőnk egy igazi ribanc akar lenni, valami úrnő, aki mellesleg festeget, nagyon gazdag, van egy titkárnője akit folyamatosan megaláz, és barátnőivel konkrétan megerőszakoltatja, gyakorlatilag egy úrnőnek képzeli magát. Később visszamegyünk az időben, ahol megtudjuk miért is akar a világ legnagyobb ribanca lenni, kapunk némi társadalom kritikát a nők és férfiak helyzetéről Japánban, illetve a karót nyelt japán társadalomról, hogy a végén az egész kapjon egy kusza művészies befejezést, aminél én úgy gondolom, hogy a csaj beteljesedését, kurvának állását a médiának láthatjuk. Vagy nem. Ettől függetlenül érdemes megnézni, mint már írtam a meztelen csajok végett, Ami Tomite játékért, és a látványért.
Rendező: Sion Sono
Szerintem: 6/10
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)