Sweet Red Bean Paste

Újabban elég sokszor belebotlok olyan lassú Japán filmekbe, amik számomra egyszerűen nem működnek, holott régen imádtam ezt a zsánert. Hogy igazán mi is teszi jóvá az ilyen filmeket a franc se tudja. Talán a szép beállítások, a jól kiválasztott helyszínek, az egyszerű, de kerek sztori, amik mostanában szerintem nem nagyon mennek a Japánoknak. Na ez a darab azonban kivétel. Sztori teljesen letisztult, nincs túlbonyolítva, és nem is adnak mindent a szánkba. Egy dorayaki bódéban játszódik a film jó 80 százaléka, ahová az egyik főszereplőnk kényszerült a tartozása végett. Ám az üzlet nem igazán megy túl jól, többnyire iskolás lányok látogatják a helyet, mígnem egy nap egy 76 éves öregasszony betéved a meghirdetett állásra, aki mit ad isten, a vörösbab paszta specialistája. A képbe kerül még egy hátrányos helyzetű, csendes diáklány is, aki otthagyni készül a középiskolát. Így leírva nem túlságosan érdekfeszítő a történet, de remekül van tálalva, és olyan szép lefolyása van, hogy észre sem vettem az idő múlását. A cseresznyefa virágzás ideje alatt felvett jelenetek gyönyörűek, de a dorayakis bődé hangulata is egészen elképesztően varázslatos. Masatoshi Nagase briliáns a szerepben, azonnal elhittem neki, hogy ott dolgozik. A fogyatékkal élő öregasszonyt játszó színésznőt Kirin Kikit, megannyi szerepben láthatta az ember, ha csak egy kicsit is képben van a japán filmekkel. Itt is hozza a szokásos, kedves mama figurát. Aki viszont meglepett a diáklányt játszó színésznő, Kyara Uchida, olyan szinten jól hozta a csendes, visszafogott karaktert, hogy ilyet ritkán láttam filmben. Utánanézve viszont elszomorodtam, hiszen ez volt az utolsó film amiben szerepelt, és ezelőtt is csak egy mellékszerepet kapott a Kisekiben. Egyébként Kirin Kiki unokája, de szavamra mondom, hogy simán Japán egyik legjobb színésznője lehetne, ha folytassa a színészi pályát. Maga a film egy gyöngyszem, csak ajánlani tudom mindenkinek!

Rendező: Naomi Kawase

Szerintem: 9/10

Flying Colors

Merő véletlenségből egy olyan filmet választottam ki, amiben Arimura Kasumi a főszereplő. A poén, hogy ez csak akkor tűnt fel, miután megnéztem a filmet és ránéztem az adatlapjára. Nem szokott velem ilyen előfordulni, hogy összekeverném vagy nem ismerném fel az ázsiai színészeket, de itt még sejtésem sem volt, ki is ez a szőke japán csajszi. De tetszett, nem is véletlenül. Maga a film egy adjunk bele mindent (ganbatte kudasai) műfajba sorolható darab, ha ugyan van ilyen műfaj, márpedig a Japán filmeknél mindenképpen kell egy ilyen besorolás, és abból is az egyik legjobb fajta. Túl sokat eleinte nem vártam tőle, túlzottan butácska főszereplőnkkel történik valami drámai, elhatározza, hogy mindent belead a tanulásba és jelentkezni fog egy nívós egyetemre. Ennyi, trailer, borító alapján cukorszirupra számítottam, ehhez képest egy nagyon kellemes filmet kaptam. Minden percét élveztem, amolyan könnyed szórakozás, egy olyan film típusból, műfajból, kategóriából, hívd aminek akarod, amiből már nagyon régen láttam élvezhető darabot. Ráadásul kellően adagolja a drámát, felnövés történetet, és humor elemeket, amik egyáltalán nem válnak fárasztóvá. Arimura Kasumi színészi játéka itt már érezhetővé vált, nyilván azért is, mert ő kapta a főszerepet, és kitudott bontakozni, még ha nem is egy óriási színészi talentum, valami nagyon megfogott benne, mint ami anno Ito Ayumiban,vagy Miyazaki Aoiban. A filmből másik két szereplőt mindenképpen kiemelnék, a tanárt Ito Atsushit, akit igazán ebben a filmben kedveltem meg, bámulatosan jól hozza a kedves, szerethető, lelkes tanárt, eddig talán a Fish Storyban(egyik legjobb Japán film!) tetszett az alakítása, de soha sem csíptem őt. A másik az édesanyát alakító Yoshida Yo, aki eddig teljesen ismeretlen volt számomra, itt olyan jól hozta az aggódó anyukát, aki mélyen hitt a lányában, hogy egészen biztosan megnézek pár filmet amiben fontosabb szerepet játszik. Nem igazán tudom megmagyarázni miért tetszett ennyire a film, talán én is hasonló helyzetben vagyok jelenleg, hogy szükségem van a lelkesítésre, ösztönzésre, de ezt a témát nagyon jól megfogta, remekül gördül előre a történet, mindenből megfelelő mennyiség van, nem éreztem azt hogy túl sok lenne a humor, a sírás-rívás, nyáladzás, és pont jókor jön a dráma. Amolyan betakaródzok, kikapcsolódok, és élvezem ami a tévé képernyőn történik. Se perc alatt eltelt a két óra. Kicsit elfogult vagyok vele kapcsolatban, de szerintem az utóbbi évek talán legjobb ganbatte kudasai filmje. Asszem csak a Wood Job tetszett ennél jobban.

Rendező: Doi Nobuhiro

Szerintem: 9/10

The Virgin Psychics

Sion Sonotól a Why Dont You Play in Hell óta nem láttam egy filmjét sem, valahogy mindig a Tokyo Tribe és a Shinjuku Swan került elém, amik tipikus yakuzás, gengszteres filmek, amitől egy jó ideje már sírva menekülök. De ezek után jól teszem ha bepótlom a maradék filmet, amit nem láttam tőle, mert bizony ez a darab valami kurva jó volt! Sztori első olvasatra egy nagy baromság, sőt megnézve is, de szerintem baromira működik, és vicces is! Főszereplőnket alakító Sometani Shota egy éjszaka önkielégítést végez, ám eközben egy furcsa fény ragyogja be a várost. Másnap felébredve azt veszi észre, hogy más emberek gondolataiban tud olvasni. A film előrehaladtával, más szuperképességgel megáldott karakter is csatlakozik hozzá. Miközben a várost egy gonosz árny veszi körbe, és a föld legerotikusabb helyszínévé válik. A filmnek mindenképpen nagy erénye, hogy Japán legszexibb női egyedeit válogatták össze a filmhez, mégpedig úgy, hogy a színészi játék hiánya semmiképpen se lehessen észrevenni. És azt kell mondanom, ez sikerült is! Lehet hogy csak a gyönyörű lábak, pofikák, rövid szoknyák, és hatalmas mellek vonták el a figyelmem, de ténylegesen nem éreztem azt, hogy modellek, utcáról összeszedett emberek szerepelnének benne, teljesen helyén volt mindenki, már amennyit a szerepe megkívánt. Sometani Shota itt is hozta a szokásos jó alakítását, őt nem kell félteni, Kagurazaka Megumi pedig mint a többi filmjében, itt is a mellével hódított, bár nehezen, hisz akadt vetélytársa bőven. Aki meztelenkedésre számít, annak csalódnia kell, ám ilyen perverz filmet már rég láttam, pozitív értelemben. Ez mellett még a történet adagolása is remek, ahogyan a rendezés is tökéletes. Kicsit furcsa párosítás, de én totál úgy éreztem, mintha egy családi filmbe bújtatott erotikus filmet néztem volna. A vége is egy teljesen idilli hangulatot áraszt magából. Mindenképpen ajánlott a megtekintése, rég láttam ennyire jó Japán filmet, főleg olyat ami ennyire egybe van, és nem esik szét. Talán egy kicsit rövidebb is lehetett volna.

Rendező: Sion Sono

Szerintem: 9/10

Intruders

Még egy független dél-koreai film, ami teljesen levett a lábamról. Komolyan, ezentúl már csak ilyeneket kell néznem, és egyből visszajön a hitem. A film szerkezete, minősége teljes mértékben felveszi a versenyt bármelyik nyugati, amerikai filmmel. Néha olyan érzésem is volt, mintha egy Quentin Tarantino vagy Roman Polanski filmet néznék, de akár megemlíthetném Kim Jee-Woont is. Nagyon helyén volt a rendezés, amin mondjuk nem különösebben lepődtem meg, hisz a rendező előző munkája a kiváló Daytime Drinking volt, ami szintén hasonló hangulatot árasztott magából, már csak a téli táj miatt is(elvileg ugyanebben a városban is forgatták mindkét filmet). Kamerabeállítások, operatőri munka szinte tökéletes, néhol olyan szögekből látunk egyes jelenetet, hogy egyből lejön ez nem a cukormázas nagy költségvetésű sablonokra épülő, teljes mértékben ötlettelen brigádtól származik, hanem igen komoly munka (és tudás, filmszeretet) előzte meg a film létrejöttét. A kezdeti jelenetek ugyan egyáltalán nem árulkodnak semmiféle különlegességről. Egy ismeretlen, kicsit introvertált szöuli fickó vidékre, a hegyek felé utazik egy haverja faházába, hogy egy kicsit egyedül legyen és a munkájára tudjon koncentrálni(feltehetően író). Odafelé menet egy furcsa, lecsúszott fickóval találkozik, aki épp nemrég szabadult a börtönből. Főszereplőnkre eléggé ráakaszkodik, de sikerül leráznia, így meg is érkezik a hegyekbe, az erdő mélyére, ahol aztán szintén furcsa fickókkal találja magát szembe. A film ugyan a tipikus ki a rossz fiú, ki a jó fiú, ki a gyilkos kérdésköré épül, de nagyon jól tálalja azt. Egy pillanatig nem voltam biztos abban, hogy ki is áll az egésznek a hátterében. Főszereplő, illetve a legtöbb mellékszereplőre kár lenne fecsérelni a szót, egyáltalán nem rosszak, de semmi kiemelkedőt nem nyújtanak, ellenben Oh Tae-Kyungal, aki valami kegyetlen jól alakítja a lecsúszott, vidéki tuskót. Olyan színészről van szó, akit simán bármelyik komolyabb amerikai társához oda mernék állítani. Végignézve a filmográfiáját ugyan nem sok filmet láttam tőle, de sürgősen pótolni fogom, és nagyon remélem hogy nem hasonló figurát alakít másutt is. A filmet minden koreai filmrajongónak kötelezővé teszem, simán ott a helye a legnagyobb filmek között. A hatalmas pozitív csalódást csak a film végén lévő csattanó árnyékolja be, nagyon koreai lett.

Rendező: Noh Young-Seok

Szerintem: 9/10

Our Little Sister

Három lánytestvér a nagymamájuk által hátrahagyott házban élnek egyedül, mióta szüleik elváltak és otthagyták őket. Egy nap hírt kapnak apjuk haláláról, a temetésen pedig megismerkednek féltestvérükkel, akit látván mennyire szomorú és magányos, magukhoz fogadják, hogy majd ők felnevelik. Innentől a négy testvér külön kis történeteit követhetjük nyomon, nagyon jól összeillesztve egy filmmé. Nagyon rég láttam már ennyire jól összehangolt japán filmet, aminek a képi világa, karakterek kapcsolata egymással ennyire jó volt, szinte gördültek előre magától a jelenetek, sehol nem éreztem azt, hogy 1-1 rész unalmas lenne, vagy ismét csak egy lassú vidéken játszódó családi drámát néznék. Mindenképpen kimagaslik az elmúlt évek felhozatalából! És az csak egy dolog, hogy mennyire remekül meg van komponálva ez a film, de a színészeken is úgy éreztem, hogy a maximumot hozzák. Kicsit fura is volt néhány koreai, hongkongi film után egy ilyen komolyabb japán film, mert a színészi játék simán a legjobb nyugati  színésznők szintjén van. És itt most nem akarom megbántani a koreaiakat, de gyakorlatilag már nem is nevezhető semmilyen szinten színészi játéknak azt amit egy sorozatban, filmekben leművelnek. Nyilván itt a rendező is felelős volt a dolgokért, de mind a négy főszereplő kimagaslóan jó játékot nyújt, és persze nem kis neveket vonultat fel. Itt van Ayase Haruka, a legidősebb testvér, akit merem állítani, hogy ezidáig ez a szerep a pályának csúcsa! Eddig viszonylag közepes színésznőnek tartottam, amolyan aranyos, kedves, mosolygós, sokszor butácska karaktereket játszva, de ez a komoly, felnőttesebb, drámaibb szerep sokkal jobban áll neki. Bár ahogy elnézem az ez utáni szerepései is elég cukormázas kategóriába esnek, mindenesetre elképesztő hogy egy modellből, idolból egy ilyen remek színésznő kerekedjen ki. A középső testvért Nagasawa Masami játssza el, akit elsőre nem tudtam hova tenni, abszolút nem volt ismerős, majd szokásos módon az asianwikit felcsapva leesett, hogy elég sok filmet láttam már, amiben ő szerepel, de még milyeneket! Wood Job, The Last Chance, Moteki, Kiseki, Go Find a Psychic, Breath in Breath out és még sorolhatnám. Így felismerve simán az egyik legjobb japán színésznőnek tartom, már csak az alapján is amit itt nyújtott. Lemászott a képernyőről, olyan szinten egy élő, hiteles karaktert hozott, még ha néha voltak is a japán női karakterekre olyan klisé jellemvonásai, mint a már felnőtt, kissé szeleburdi, kissé iszákos vidéki csaj. Magának a filmnek is leginkább ez az erőssége, hogy eszméletlenül jól működik a karakterek közötti kapcsolat, mintha egy tényleges, összeszokott családot látnánk. A legkisebb testvért, Kaho játssza, aki több tinédzser filmben is szerepelt már, Tennen Kokekko, Sand Clock, Sing Salmon Sing, viszont ezekben még olyan fiatal volt, hogy egyáltalán nem ismertem fel itt, ugyancsak az asianwikihez kellett folyamodnom a beazonosításhoz. Az ő karaktere a film második felére egy kicsit ellaposodik, inkább csak ott van, mosolyog, ettől függetlenül nagyon beleillett a közegbe ő is. A féltestvérük szerepében Horise Suzu díszeleg, őt még más filmben nem láttam, The Apology King elvileg feltűnik pár másodperc erejéig. 18 éves, tökéletes alapanyag tinédzserfilmekben, aranyos, szép arca van, ráadásul színészkedni is tud. Ahogy a szomorú kislányból egycsapásra életvidám tinédzser kerekedik a mostoha testvérei által,  nagyon jó volt nézni. Nem láttam a rendező összes filmjét, de azok közül amit igen, magasan ez volt a legjobb. Air Doll, Kiseki, talán még a Still Walking az ami a "tetszett" kategóriába sorolnék, de az After Life, Distance, Nobody Knows színtiszta szenvedés volt. Ezek után már biztos sort kerítek a Like Father, Like Son megtekintésére, de ez év májusában moziba kerülő After the Storm is érdekes. A film egyetlen hibája, hogy az utolsó 20-30 percet már nagyon sokszor láttam Japán filmekben. A yukatában tűzijáték nézés, gondjaink semmibe kiáltása, tengerparti zárójelenet igazán elmaradhatott volna. Ettől függetlenül egy baromi jó film!

Rendező: Koreeda Hirokazu

Szerintem: 9/10

Adrenaline Drive

Némely 90-es években készült Japán filmnek valami elképesztő hangulata van. Talán rendező válogatja, vagy csak ennek az érának van valami megfoghatatlan bája, de az ekkortájt készült darabok, mint a My Secret Cache vagy a Space Travelers hasonlóan furcsa, ám kiváló légkört árasztanak magukból. Kicsit talán az akkori európai filmekre hajaznak. Érdekes módon a színészek sem a mostani túljátszott (ami nem mindig baj) szerepeket hozzák, sokkal inkább fogyaszthatóbbak egy nem ázsiai filmeken edzett néző számára. Történet viszonylag egyszerű, de olyan helyzet komikumok alakulnak ki, hogy egy percig nem untam el magam. Satoru, főnöke hibájából egy yakuza, Kuroiwa jaguárjának ütközik, aki az irodába invitálja, ahol rengeteg pénzt kér a javíttatására. Főszereplőnk szerencséjére egy bomba robban az irodában, majd a helyszínre érkezik a másik főszereplő, a csendes, visszahúzódó Shizuko nővérke. Egy mentőautóban hagyják el a helyszínt, meglepő módon Kuroiwa-val, aki a kórházba vezető úton menekülni próbál, ám ezzel csak balesetet okozva, belehajtanak egy folyóba. A két főszereplő megtalálja a yakuza táskájában lévő rengeteg pénzt, amivel némi tanakodás után elrohannak. Innentől kezdődik a fogd a pénzt és fuss zsánerre jellemző történések, amik remekül vannak kivitelezve. Ando Masanobu alakításában semmi különleges nincs, eleinte szótlan, gyámoltalan karaktert hozza, majd később kivetkőzve magából egyre nagyobb őrültségeket csinál. Semmi gond nem volt vele, bár meglepő hogy azóta milyen karriert futott be, egész jó filmekben szerepelve. Sajnálatos módon ez Ishida Hikari nem éppen mondható el. Pedig ő volt a kedvencem a filmben, aki eleinte a szürke kisegér szerepét tölti be, majd később a sexy, magabiztos nővé válik. Valami elképesztően aranyos volt a filmben, és az ő színészi játéka az, amin leginkább meglepődtem, ugyanis egyáltalán nem a sablonos japán női alakítást hozza, sokkal inkább hat egy nyugati nőnek. Nagyon kevés ilyen szerep láttam eddig Ázsiából, de mindenképpen tetszetős.  Miután véget ért a film, egyből egy filmográfiát csaptam fel, hogy mikben játszott még, de jó néhány dorama szereplésén kívül, nem sok filmes szerepet kapott, pedig én biztos vevő lettem volna rá. Magát a filmet kötelező alkotás kategóriába tenném, és csak azért nem adok neki teljes pontszámot, mert sokszor túl egyszerű az egész, elviselt volna még néhány fordulatot.

Rendező: Yaguchi Shinobu

Szerintem: 9/10