Közel fél órája ülök itt, kattingatok a neten és azon gondolkozom, mégis mi a francot lehetne összeírni erről a filmről, amit már majd vagy két hete láttam. Olvasom a kritikákat, hogy milyen nagyszerű zenék és képek vannak benne, és milyen jó kis fekete humorja van, de én ebből az égadta világon semmire nem emlékszem. Csak egy helyes csajra, aki egyben jó színésznő is, Kikuchi Rinko, és hogy mennyire egy keseredéses történet, amit sajnálatos módon át is tudok érezni. Kumiko egy 29 éves nő, aki egy nagy vállalatnál dolgozik, ahol minden nap megaláztatások érik őt, utálja a főnökét, utálja a kollégáit, utálja magát, édesanyjától és ismerőseitől mindig megkapja, hogy mikor fog már megházasodni, egy sötét lyukban él, egyetlen barátja egy nyúl, Bunzo, és egyetlen öröme, életben tartója egy VHS kazetta amire a Fargo című film van felvéve. Egy nap teljesen elege lesz, és eldönti, hogy elmegy Fargóba és megkeresi az aktatáska pénzt, amit a filmben elrejtettek a hó alá. Hátrahagyja addigi életét, felszáll a repülőre, és elkezdődik a nagy kaland. Kezdődne, de az egész olyannyira semmilyen. Lassú, komor, szomorkás, és a fekete humor nagyon gyenge, ami talán megmentené nálam a filmet. Úgy nagyjából a film első fele tetszett is, amíg Japánban játszódik a sztori, szimplán csak arról van szó, hogy végigkövessük egy depressziós, magányos fiatal hölgy gyötrelmes mindennapjait, amit remekül tártak a vászonra, de aztán szétcsúszik az egész, mintha nem lett volna ötletük megtölteni az amerikai részt. Egy próbát megér, de számomra dög unalom volt.
Rendező: David Zellner
Szerintem: 5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése