Egy koreai nő és egy koreai férfi véletlenül egymásba futnak Finnországban, a nő félti egyedül hagyni fogyatékos gyerekét egy gyerektáborban, így megkéri a férfit, hogy menjenek utánuk kocsival. Közben egy hóviharba keverednek, és egy faházban húzzák meg magukat éjszakára. Beszélgetnek mindenféléről, majd le is fekszenek egymással. Reggel úgy vállnak el egymástól, hogy még egymás nevét sem tudják, ami furcsa hiszen nagyon egy rúgóra jár az agyuk, megértik egymás problémáit, fájdalmait, csupán csak néhány pillantásból is. Ami elég jól át is jön a képernyőn. A nő haza utazik Dél-Koreába, és egy jó darabig nem hallanak egymás felől. Majd néhány hónappal később a férfi felkeresi a nőt a munkahelyén, és újból elkezdenek találkozni. Kegyetlenül átjön, hogy mennyire rohadtul érzik magukat a saját életükben, és hogy mennyire kiszakadnának belőle, ám arra ők is tudják hogy vajmi kevés esély van. Remekül megkomponált film, nagyon szép képekkel, és zenével. Érzelmek is baromira erősen átjönnek. Ami talán elég is lenne egy jó filmhez, ám ebben az esetben részemről egyáltalán nem így van. Kiszámítható történet, kiszámítható jelenetekkel, párbeszédekkel, és sok esetben nagyon gyenge alakításokkal. Mikor a két főszereplő együtt van, Jeon Do-Yeon, Gong Yoo(mindkét színészt kedvelem, főleg Jeon Do-Yeont, ő eddig gyakorlatilag minden filmjében hozta az elvárt magas szintet, itt sincs másképp), akkor nagyon hatásos a játékuk, ám rögtön azután szét is hullik, amint szétválnak, és olyannyira érdektelenné válik az egész, hogy az embernek rögtön kedve lenne kikapcsolni a filmet. Sajnos belerakták a Koreában már évek óta tartó dúsgazdag, szép emberek sztereotípiákat, mindenki sikeres ember, mérnök, építész, divattervező, ráérnek, sportolnak, órahosszat ebédelnek munkaidőben, és még lehetne sorolni. Egyáltalán nem illet a képbe, főleg hogy a két főszereplőnek teljesen más személyiséget adtak. Rendezőtől ezidáig egy film tetszett úgy igazán, a Come Rain Come Shine, aminek szintén hasonló borongós hangulata volt, ám ott ezzel ellentétben minden a helyén volt. Hiába a szép képi világ, az érzelmek remek ábrázolása, nem éppen egy jó, nézhető filmről van szó.
Rendező: Lee Yoon-Ki
Szerintem: 6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése