Strobe Edge

Tipikus japán tinédzserdráma, egy a sok közül, nem több. Kizárólag Arimura Kasumi végett tekintettem meg, amit így utólag végleg megbántam, nem csak azért mert egy teljes mértékben középszerű filmről van szó, hanem Arimura semmit nem alakít. Ha kell aranyosan mosolyog, ha kell potyognak a könnyei, mindezt ugyanazzal a faarccal. Így a Fyling Colors és a The Town Where Only I Am Missing után hatalmas csalódás. Bár igaz, hogy ezekben a filmekben is kitűnt, hogy nem egy színészi tehetség, de jól mutatott a vásznon, öröm volt nézni. Ehhez képest itt full semmilyen. Ahogy maga a film is. Egy cukormázas köd lengi az egészet körbe, ami végett nem lehet komolyan venni egy jelenetet sem, még ha dráma megy akkor sem. Valamint nagyon szép a fényképezés, ugyanakkor nagyon mű, kissé olyan érzésem volt mintha egy Japán sorozatot néztem volna. Sztori egy szerelmi háromszöget fed le, de ilyen banálisan már rég láttam tálalva. Főszereplőnk szerelmes az elérhetetlen csávóba, akit nagy nehézségek árán megszerez magának, ám mikor a csóka szerelmet vall, akkor totál érthetetlen okból a lány visszakozik, és elkezdi játszani a végig sértett elérhetetlen szűzies lánykát. Ennek fejében a képbe jön még egy harmadik személy, Yamada Yuki, aki úgy néz ki mintha a Marsról szalajtották volna, és nyomja a cool, ám szerencsétlen csávó maszlagot. Borzalmas! Az egész filmet csak a hangulat menti meg, illetve ha lány vagy és tinédzser, talán még tetszeni is fog. Rendezőre nyugodtan rá lehet kattintani, és megnézni hogy milyen durva jó filmeket készített. De ezt hogy?

Rendező: Hiroki Ryuichi

Szerintem: 4/10

Initial D

Nem szeretem az autókat, az autóversenyt, az ilyen témájú filmeket, sőt még Edison Chent sem. Mégis megnéztem, mert már annyiszor elém került a film, és elég nagy kultusza is van Ázsiában a mangának, animének, videojátéknak. Én nem találkoztam egyikkel sem, de annyi szent, hogy nagyon látszik a filmen az animés védjegyek. Anthony Wong über brutál cool benne, mint az iszákos tofu készítő japán fater, akinek mindig ott lóg a cigi a szájába. Edison Chen szerencsére nem sokat szerepel, de akkor is vér gagyi laza srácot próbálná eljátszani. Jay Chou meg inkább maradt volna a éneklésnél, olyan kifejezéstelen arccal nyomta végig a filmet, hogy az valami fájdalmas volt nézni, ráadásul utószinkront is kapott, ami kritikán alulira sikeredett. Chapman To kapott néhány vicces jelenetet, de a film felétől már ő is fárasztóvá vállt. A filmet nagyon lazára vették, szinte végig rap zene szól, mindenki majd szét esik, a drift király, az autók pöpecek, és tulajdonképpen ennyi a film. Jó hangulata lenne, de az utószinkronnal, és a furcsa homályos, felgyorsított vágásokkal, ide-oda váltakozó értelmetlen jelenetekkel jól tönkre is tették. Ettől függetlenül nézhető darab, de csak annak aki szeretik az autóversenyzést, és a laza srácokat. Nekem túlságosan menőnek próbált hatni minden egyes jelenet, a sok esetben oda nem illő zenékkel egyetemben. Érthetetlen, hogy ugyanaz a rendező páros készítette a filmet, mint akik a Infernal Affairst, bár ha megnézzük hogy ezek után miket rendeztek már annyira nem.

Rendező: Siu Fai Mak,  Wai-keung Lai

Szerintem: 6/10

Girlfriend - Someone Please Stop the World

Nem tagadom, ezt a filmet csakis Aoba Kawai miatt néztem meg. Túlzottan sok filmszerepet nem kapott, illetve csak alig-alig főbb szerepeket, így sajnos ezek után nagyon nincs is mit néznem tőle. Pedig a Kabukicho Love Hotelben egész jól alakított, na és persze nagyon is jól nézett ki. Itt sincs ez másképp, egy teljesen hiteles karaktert hoz, tényleg olyan mintha egy valós személyiség lenne, akit valahonnét ismer az ember, és természetesen itt is meztelenkedik, nem is keveset. Másik főszereplőt Yamada Kinuwo játssza, aki szintén kiváló alakítást hoz, ezért nem is értem, hogy azóta miért nem kapott főbb szerepeket, hisz a mai napig aktív, bár lehet hogy sorozatokban többet szerepel. Aoba egy Miho nevű önbizalomhiánnyal küszködő fiatal lányt alakít, aki fodrászként próbál egyedül megállni a lábán, vagyis inkább másik 6 láb segítségével, szobatársai személyében, de legnagyobb problémája, amit a film végig is visz, az apjával való kapcsolat hiánya. Egy napon találkozik Kinuwo által megszemélyesített fotográfussal, Kyokoval, aki azzal az ötlettel áll elő, hogy ő bizony meztelen képeket akar róla készíteni egy újságnak. Így ismerkednek meg, és kezdenek el beszélni a problémájukról, életfelfogásukról. Nem feltétlen mondanám azt, hogy ez egy remek film, még nagyon képi világa sincs, inkább amolyan tévé filmbe ontott művészfilm jellege van, mindenesetre engem nagyon elragadott, még férfiként is átérződik a két nő őrlődése. Miho az abszolút visszafogott ám komplex csaj, míg Kyoko az életvidám, ám fogalma sincs az életről, a társkapcsolatokról, és hogy hogyan is működik a média. Amit eleinte csupa rózsaszínnek lát, azt szép lassan Miho és a megtapasztalásai alapján kezd csak igazán ráeszmélni, mennyire is nem egyszerű talpon maradni a mai világban. Az egyedüli kritikám a film felé, hogy néhol baromira átmegy művészkedésbe, így van hogy 2-3 percig csak a nagy semmit bámuljuk, hogy valamelyik főszereplő ül a vonaton, vagy sétál a városba, üzletbe. Ez így nem kellett ide, nyugodtan lehetett volna 1 órás is a film. Mindenesetre a rendező további nem-pinku filmjeire kíváncsi vagyok!

Rendező: Hiroki Ryuichi

Szerintem: 7/10

Rock N' Roll Cop

Ez is azokhoz a tucat Hongkongi akciófilmekhez tartozik, amit kínkeservesen megnéz az ember, nem is nagyon érti mi történik a vásznon, majd azonnal el is felejti az egészet. Öncélúan erőszakos, azt a fajta mesebeli Hongkongot mutatja be a film, ahol minden második ember bűnöző, mindenki illegális dolgokkal foglalkozik, tetőfokára hág a prostitúció, korrupció, drog kereskedelem, minden rossz arcú embernél gépfegyver van, és zokszó nélkül bárkit agyonlőnek. Mindezzel szembe állítja a konzervatív Kínát, ahol mindenki jólfésült, jól öltözött, illegális dolgoknak még csak helye sem lehet. Mindezt 1997-ben. Véletlen? Ugyan! Az rendben van, hogy 80-90-es években alapvetően erőszakosabbak voltak az akció filmek, de hogy premierplánba nőt, férfit, utcai járókelőket csak úgy pofán lőjenek, az még nekem is sok, illetve értelmetlen. A film végig ezt a koszos, büdös, neonfényektől vakító képi világot árasztja magából, amit én személy szerint imádok, itt mégsem tudott elkapni a hangulat. Nem volt egy jó kamerabeállítás, végig olyan érzésem volt, mintha egy amatőr fogta volna végig a kamerát. Erre a rossz képminőség, és a borzalmas utószinkron még csak rátett egy lapáttal. Bemásolhatnám ide, hogy miről szól a film, de fölösleges, ragaszkodom a saját véleményemhez, mégpedig, hogy fogalmam sincs. Zavaros, érthetetlen volt, nagyon koncentrálni sem tudtam, annyi volt a lövöldözés, és a rengeteg megjegyezhetetlen karakter. Még Anthony Wong sem tudta megmenteni ezt a filmet.

Rendező: Kirk Wong

Szerintem: 3/10

Lost and Love

Az idejét nem tudom, mikor láttam utoljára Andy Lau főszereplésével filmet. Még a 80-as évek filmjeiben sem volt számomra soha szimpatikus egy színész, ennek ellenére össze sem tudom számolni, hány olyan filmet láttam amiben ő szerepelt. Mivel a Hongkongi filmgyártás véleményem szerint évek óta leszállóágban van, így nem is nagyon erőltettem az ő filmjeit. Erre is csak azért esett a választásom, mert tetszett a trailerből a képi világa, és a leírásból kissé hasonlított a Riding Alone for Thousands Miles-ra, ami nagy kedvenc. Nem tévedtem sokat, bár olyan kultikus filmmé nálam nem avanzsált, de mindenképpen egy szép filmről van szó. 1999-ben a főszereplő fiát elrabolják, és a férfi 15 évnyi nyomozás, kutatás után kezdődik el a film. Egy térképen láthatjuk, hogy gyakorlatilag Kína nagy részét bejárta motoron, miközben a fia 2 éves gyerekkori képét osztogatja, és egy hatalmas zászlót is mindig hordoz magával, szintén ugyanezzel a képpel. Már ekkor lejön, bizony szinte teljesen reménytelen a kutatás, az apa mégsem adja fel, néhol pár hétre, hónapra megáll munkát vállalni, és évente csak 1-2 alkalommal tér haza családjához. Remekül bemutatja a kínai tájat, a koszos utcáktól kezdve a gyönyörű zöld tájon át, a idilli kis falucskáig. Talán ezt a részét imádtam legjobban a filmnek, bitang erős képi világgal dolgozik. Ennek tetejében még a dráma is a helyén van, de Andy Lau alakítása is csillagos ötös, nem tudnék belekötni. Egy teljesen más karaktert hoz, mint amilyet megszokhattunk tőle. A megtört, gyenge férfit, aki már belefáradt az életbe, és másnak sem él, csak hogy egyszer megtalálja a fiát, ennek érdekében mindent feláldozva. Egy tökéletes film is lehetne, de nem az. Bejön a képbe Jing Boran karaktere, és az egész filmet úgy ahogy van földbe döngöli. Semmi keresnivalója nem volt egy ilyen suhanc szépfiú karakternek ebben a filmben. Komolyan, mintha valamelyik koreai drámából lépett volna elő. Súlytalan, hiteltelen a karaktere, motivációja abszolút nem jön át a film folyamán, drámai jelenetei meg inkább unalmasak, mintsem hihetőek. A film úgy 60-70%-ban szerepel, így számomra nagyon lehúzta az egészet, és talán ezért sem marad meg az emlékeimben úgy, mint egy kiváló dráma. Akit az ilyen karakterek nem zavarnak, nyugodtan nézze meg, mert garantálom egy jó filmet fog látni, sőt több mint valószínű, hogy a könnyei is potyogni fognak, de sajnos nálam nem érte el ezt a hatást.

Rendező: Peng Sanyuan

Szerintem: 8/10

Kabukicho Love Hotel

Nagyon érdekes film volt. Az elején még eléggé zavaros volt az egész, történet ugyan érthető, de nem nagyon tudtam összerakni, mégis mi közük lesznek a kisebb élettörténeteknek egymáshoz, vagy egyáltalán lesz valami értelmük, mivel szinte semmiről sem szóltak. De ez hamar megváltozott, és ha minimálisan is, de egymásba futottak a szálak, és némi tanulságot is leszűrhettünk belőlük, amolyan japán módra. A sztori egy Love Hotel körül bonyolódik, megismerhessük Sometani Shota által játszott szálloda menedzser sztoriját, akinek tulajdonképpen annyi a feladata, hogy a szállodában, illetve a történet szállak között ide-oda rohangáljon, valamit a film közepétől annyit bonyolódik a története, hogy képbe jön, Maeda Atsuko által játszott barátnőjével némi konfliktus. Az ő részük a legkevésbé érdekesebb, Sometanit már nagyon kezdem unni, hogy újabban minden filmben ugyanazt a morcos, laza, nem törődöm karaktert hozza, míg Maeda szinte semmit nem alakít, a könnyes, sírós, éneklésen kívül. Közben persze képbe kerül még a szálloda menedzser húga is, Hinoi Asuka, aki pornóra vetemedik, és ennek a "munkának" az erkölcsi taglalása viszi végig ezt a mellékszálat. Minami Kaho karaktere sem különösebben érdekes, a hotel takarítónőjét alakítja, aki valamiért a férjét rejtegeti a házban már évek óta, és már csak pár nap van hátra, hogy újra szabad emberként élhessen, de a miértje majd kiderül a filmből. Lee Eun-Woo hozza számomra az egyik legérdekesebb karaktert, a koreai kurvát. Feltűnik a migráns kérdés, a Japán-Korea ellentét, mennyire is lehet elfogadott az örömlány szakma, lelkileg hol is tart egy ilyen ember, illetve a szintén koreai barátjával való kapcsolat, és természetesen az újra kezdés szele is megcsapja ezt a történetszálat. Eun-Woo már korábbi filmjeiben is meztelenkedett, itt se fogja vissza magát, nagyon helyesen, ugyanakkor ő hozza a legjobb színészi alakítást a filmből. A fürdőkádas jelenet nagyon kemény! Wagatsuma Miwako életsztorija még nagyon durva, és nagyon jó színészi játékot hoz, de sajnos nagyon kevés játékidőt kap, bár lehet ebben a sztoriban nem is lett volna több. Egy örömlányokat toborzó gengszterpalánta viszi szobára a hotelben, ahol egymásra találnak, és sokkal több kialakul kettejük között, mint holmi strici-kurva kapcsolat. Szerintem még lehetett volna hová mélyíteni ezt a szálat. Az utolsó páros, Miyazaki Tomu és Kawai Aoba által játszott detektívek, akik a szállodában kapják meg egymástól azt, amit otthon egyáltalán nem, ennek fejében Kawai Aoba fanok örülhetnek, elég durva "ágy" jelenetet láthatnak. Bár elég rövid játékidőt szánt nekik a rendező, annál inkább tetszett az, hogy mit tartanak fontosabbnak a karrierjüket, avagy a romokban lévő családi életüket, ki melyik irányba húz, és elég jól szövődik bele a páros szálloda többi vendégének a jeleneteibe. Problémám a filmmel annyi volt, hogy kicsit lehetett volna csavarosabb, mélyebben belemehettek volna a társadalmi, erkölcsi problémákba, és a több mint 2 órás játékidőbe sokkal több jelenet belefért volna, akár pörgősebb is lehetett volna, így viszont sokszor leült és vontatottá vált a film. Ettől függetlenül egy elég jó film, ajánlott szinte bárkinek 18 éves kor fölött.

Rendező: Hiroki Ryuichi

Szerintem: 8/10

Flying Colors

Merő véletlenségből egy olyan filmet választottam ki, amiben Arimura Kasumi a főszereplő. A poén, hogy ez csak akkor tűnt fel, miután megnéztem a filmet és ránéztem az adatlapjára. Nem szokott velem ilyen előfordulni, hogy összekeverném vagy nem ismerném fel az ázsiai színészeket, de itt még sejtésem sem volt, ki is ez a szőke japán csajszi. De tetszett, nem is véletlenül. Maga a film egy adjunk bele mindent (ganbatte kudasai) műfajba sorolható darab, ha ugyan van ilyen műfaj, márpedig a Japán filmeknél mindenképpen kell egy ilyen besorolás, és abból is az egyik legjobb fajta. Túl sokat eleinte nem vártam tőle, túlzottan butácska főszereplőnkkel történik valami drámai, elhatározza, hogy mindent belead a tanulásba és jelentkezni fog egy nívós egyetemre. Ennyi, trailer, borító alapján cukorszirupra számítottam, ehhez képest egy nagyon kellemes filmet kaptam. Minden percét élveztem, amolyan könnyed szórakozás, egy olyan film típusból, műfajból, kategóriából, hívd aminek akarod, amiből már nagyon régen láttam élvezhető darabot. Ráadásul kellően adagolja a drámát, felnövés történetet, és humor elemeket, amik egyáltalán nem válnak fárasztóvá. Arimura Kasumi színészi játéka itt már érezhetővé vált, nyilván azért is, mert ő kapta a főszerepet, és kitudott bontakozni, még ha nem is egy óriási színészi talentum, valami nagyon megfogott benne, mint ami anno Ito Ayumiban,vagy Miyazaki Aoiban. A filmből másik két szereplőt mindenképpen kiemelnék, a tanárt Ito Atsushit, akit igazán ebben a filmben kedveltem meg, bámulatosan jól hozza a kedves, szerethető, lelkes tanárt, eddig talán a Fish Storyban(egyik legjobb Japán film!) tetszett az alakítása, de soha sem csíptem őt. A másik az édesanyát alakító Yoshida Yo, aki eddig teljesen ismeretlen volt számomra, itt olyan jól hozta az aggódó anyukát, aki mélyen hitt a lányában, hogy egészen biztosan megnézek pár filmet amiben fontosabb szerepet játszik. Nem igazán tudom megmagyarázni miért tetszett ennyire a film, talán én is hasonló helyzetben vagyok jelenleg, hogy szükségem van a lelkesítésre, ösztönzésre, de ezt a témát nagyon jól megfogta, remekül gördül előre a történet, mindenből megfelelő mennyiség van, nem éreztem azt hogy túl sok lenne a humor, a sírás-rívás, nyáladzás, és pont jókor jön a dráma. Amolyan betakaródzok, kikapcsolódok, és élvezem ami a tévé képernyőn történik. Se perc alatt eltelt a két óra. Kicsit elfogult vagyok vele kapcsolatban, de szerintem az utóbbi évek talán legjobb ganbatte kudasai filmje. Asszem csak a Wood Job tetszett ennél jobban.

Rendező: Doi Nobuhiro

Szerintem: 9/10

Trivisa

Trailer alapján egy remek akció filmet vártam, már csak Jordan Chan miatt is, hisz a 90-es években nem egy kiváló gengszter/akció filmben szerepelt, köztük az egyik kedvencemben a Young and Dangerous filmsorozatban. Ezért is ültem le a film elé a kezemet dörzsölve, hogy na majd most, na majd most végre látok egy fasza hongkongi akciófilmet. Óriásit tévedtem, borzalmas élmény volt, az alig másfél órás játékidejével. Végig fogalmam nem volt mi is történik, van-e sztorija, ki kicsoda, színészkednek-e avagy csak ripacskodnak, mégis mi a franc folyik itt? Az egész film alatt ez volt az érzésem, ráadásul a film végén lévő fordulaton is csak lestem, hogy ezen most meg kellene lepődnöm? Súlytalan volt az egész, érdektelen, minden egyes percben az volt az érzésem, hogy én ezt kinyomom, aztán nagy nehezen mégis letoltam. Amiért rendkívül morcos vagyok, hogy imádom az ilyen hongkongi filmeket, és rengeteg pozitív véleményt olvasni róla, nekem valahogy mégis szörnyű élmény volt. Nem értem. Bár alapvetően a Milkyway Image filmek közül nem sok olyat láttam ami úgy igazán tetszett volna, de ez mindenen túl tesz. Jordan Chan hozza az ideges, hangosan, már-már ordibálva beszélő ratyi gengsztert puccos ruhákban és sportkocsival, ám a játékában semmi maradandó nem akadt, ahogyan az összes többi színésznek sem. Most direkt nem említek meg senkit, mivel nem is emlékszem senkire, olyannyira jelentéktelen volt az egész. Sajnálom, remélem rá fogok találni valami igazán jó modern hongkongi filmre, de ez nem az!

Rendező: Frank Hui, Jevons Au, Vicky Wong

Szerintem: 2/10

The Town Where Only I Am Missing

Őszintén a film megtekintéséhez nem sok ingerenciám volt, annyi vett rá, hogy az egész valamiféle időutazásról szól, és hogy valamilyen szinten azért bővítsem a 2016-os Japán filmek listáját, valamint talán a trailer némi minőségre biztatott, már ami a képi világot illeti. A rendezőtől nem láttam semmit, Fujiwara Tatsuya meg számomra mindig is nagy kérdőjel volt, már ami a színészi tehetségét illeti, és nem éppen tartom a legszimpatikusabb japán színésznek. Nem is tudom, talán a Parade volt az egyetlen film, amiben valamelyest eltudtam viselni, és a film is tetszett. Ehhez képest egy nagyon is jó élménnyel gazdagodtam a film megtekintésével. Az eleje marhára zavaros volt, azt sem tudtam miről szól maga a film, mi is történik a képernyőn, emlékei vannak a főhősnek, vagy visszautazik a múltba, miről zagyvál az édesanyja. Aztán szépen összeáll minden, és egy igen élvezetes "időutazós" krimit kapunk, aminek a végét szépen el is rontsák, ahogy azt kell, ami igazából annyira nem is érdekes, de mindenképpen bosszantó, hiszen semmi szükség nem volt rá, hogy azt tegyék, amit tettek a készítők. Elvileg egy manga alapján készült, elvileg haragosak a rajongók a vége miatt. De ez engem egyáltalán nem érintett. A történetről annyit, főszereplőnk egy zárkózott, magányos srác, akinek nem sok öröme akad az életbe, míg egy napon (ahogyan az szokott lenni) ugyanaz a jelenet játszódik le előtte, amíg nem tesz valamit, hogy azt megváltoztassa. Mindezek a látomások, időmanipulációk egy igen fontos eseményre vezetnek vissza a főszereplő életében, amit mindenképpen helyre kell hoznia. Az első 10-15 perctől, és az utolsó kb. 5 perctől eltekintve minden a helyén van a filmben. Leköt, érdekel a sztori, izgulok hogy mi is fog kisülni az egészből, kissé olyan mintha egy Isaka Kotaro novella alapján készült volna, tetszenek a karakterek, és marha jól vannak megoldva a két idősík közti váltások. Egy nagyon jó vasárnap délutáni filmecske ez! Arimura Kasumit kiemelném, aki semmi különöset nem alakított a filmben, el is siklanék fölötti, de olyan rohadt jól néz ki, és annyira cuki, hogy ezek után erősen ráfogok menni azokra a filmekre amikben ő szerepel. Tiszta fanboy lettem! Viszont akik igazán erősek a filmben, az a két gyerekszereplő. Suzuki Rio és Nakagawa Tsubasa. Lemossák a felnőtt színészeket a képernyőről! Gyerekeket nem utálom, de a gyerekszínészeket annál inkább. Ázsia filmekben is ugyanúgy idegesítőek, ripacsok szoktak lenni, mint a nyugati filmekben, de ez most akkora kivétel, hogy nem hittem a szememnek. Főleg Nakagawán érződött nagyon, hogy ebből a kissrácból még hatalmas színész lesz, és még csak 10 éves! A film megtekintése mindenképpen ajánlott!

Rendező: Hirakawa Yuichiro

Szerintem: 8/10

Kumiko, the Treasure Hunter

Közel fél órája ülök itt, kattingatok a neten és azon gondolkozom, mégis mi a francot lehetne összeírni erről a filmről, amit már majd vagy két hete láttam. Olvasom a kritikákat, hogy milyen nagyszerű zenék és képek vannak benne, és milyen jó kis fekete humorja van, de én ebből az égadta világon semmire nem emlékszem. Csak egy helyes csajra, aki egyben jó színésznő is, Kikuchi Rinko, és hogy mennyire egy keseredéses történet, amit sajnálatos módon át is tudok érezni. Kumiko egy 29 éves nő, aki egy nagy vállalatnál dolgozik, ahol minden nap megaláztatások érik őt, utálja a főnökét, utálja a kollégáit, utálja magát, édesanyjától és ismerőseitől mindig megkapja, hogy mikor fog már megházasodni, egy sötét lyukban él, egyetlen barátja egy nyúl, Bunzo, és egyetlen öröme, életben tartója egy VHS kazetta amire a Fargo című film van felvéve. Egy nap teljesen elege lesz, és eldönti, hogy elmegy Fargóba és megkeresi az aktatáska pénzt, amit a filmben elrejtettek a hó alá. Hátrahagyja addigi életét, felszáll a repülőre, és elkezdődik a nagy kaland. Kezdődne, de az egész olyannyira semmilyen. Lassú, komor, szomorkás, és a fekete humor nagyon gyenge, ami talán megmentené nálam a filmet. Úgy nagyjából a film első fele tetszett is, amíg Japánban játszódik a sztori, szimplán csak arról van szó, hogy végigkövessük egy depressziós, magányos fiatal hölgy gyötrelmes mindennapjait, amit remekül tártak a vászonra, de aztán szétcsúszik az egész, mintha nem lett volna ötletük megtölteni az amerikai részt. Egy próbát megér, de számomra dög unalom volt.

Rendező: David Zellner

Szerintem: 5/10