Antiporno

Újabb elborult Sion Sono film, és ezúttal még érteni se nagyon lehet mi is történik a képernyőn. Egy a biztos csöcsök ezerrel és egy baromi szép japán lány meztelenkedése, szép színekkel, némi perverzitással,  mindössze 78 percben. Már ez végett teljesen megérte megnézni ezt a sznob művészkedést. Ami Tomite gyönyörű és rengeteget mutat magából, komolyan a film végeztével még a hatása alatt voltam mennyire jó csaj, és milyen kurva jól színészkedik. Remélem nem marad meg a meztelenkedésnél és jobbnál jobb szerepeket fog kapni, bár ahogy elnézem ezidáig a filmeket amikben játszott nagyjából annyira emlékszem, hogy ő volt a Virgin Psychicsben a csöcs csaj. Hiába hogy tök zavaros a film és java része érthetetlen, mégsem érdemes elárulni róla sokat, hisz volt egy minimális fordulat valahol 20 perc után ami számomra kifejezetten tetszett, és jobb ha az ember úgy ül le elé, hogy nem tud semmit. Amit nekem sikerült kihámoznom belőle, hogy főszereplőnk egy igazi ribanc akar lenni, valami úrnő, aki mellesleg festeget, nagyon gazdag, van egy titkárnője akit folyamatosan megaláz, és barátnőivel konkrétan megerőszakoltatja, gyakorlatilag egy úrnőnek képzeli magát. Később visszamegyünk az időben, ahol megtudjuk miért is akar a világ legnagyobb ribanca lenni, kapunk némi társadalom kritikát a nők és férfiak helyzetéről Japánban, illetve a karót nyelt japán társadalomról, hogy a végén az egész kapjon egy kusza művészies befejezést, aminél én úgy gondolom, hogy a csaj beteljesedését, kurvának állását a médiának láthatjuk. Vagy nem. Ettől függetlenül érdemes megnézni, mint már írtam a meztelen csajok végett, Ami Tomite játékért, és a látványért. 

Rendező: Sion Sono

Szerintem: 6/10

Fuku-chan of FukuFuku Flats

Fuku-chan 10 évvel ezelőtt költözött Tokióba, festőként dolgozik, diákoknak szánt apartman komplexumban él, problémái vannak a csajozással, de neki ez az élet teljesen megfelel. Természetesen kollégái, barátjai folyton cseszegetik őt ezzel. Egy nap a véletlen folytán egy gyönyörű nő bukkan fel az apartmanban, aki egyből felismeri Fuku-chant, majd hamarosan kiderül, hogy osztálytársak voltak, és bizony ő a felelős azért, hogy nem mer kezdeményezni a nőknél, és kapcsolatot sem tud kialakítani. A lány álma, hogy elismert, híres fotós legyen, és a portfóliához nem is kereshetne jobb alanyt, mint a kopasz, elhízott Fuku-chant. Természetesen főszereplőnk nem tud nemet mondani, és lassan bele is szeret a lányba. Tipikus japán humorral teletűzdelt, aranyos vígjáték. Olyan karakterekkel, amilyeneket csak is kizárólag japán filmben láthatunk. YosiYosi Arakawa hozza a formáját, mint mindig, már a megjelenésével mosolyt csal az ember arcára, nekem folyton az jutott eszembe, hogy márpedig ilyen karakter nem létezik. Talán a legjobb alakítását ebben a filmben láthattam. Érdekes módon Fuku-chant egy színésznő, Miyuki Oshima alakít, teljesen meggyőzően, bár hiába a férfi ruhák, és a kopaszra nyírt fej, tisztán kivehető, hogy egy nőről van szó, de ez talán még rátesz egy lapáttal a karakterére, remek ötlet volt. Bárkinek lehet ajánlani ezt a filmet, egy tökéletes hétvégi szórakozás a családdal, még ha nagyon Japán, és néhány humor, karakterek viselkedése abszurd lehet egy olyan számára, aki nem látott azelőtt japán vígjátékot. Ezt a filmet simán eltudtam volna képzelni, hogy a hazai mozik is játsszák, mert röhögni azt lehet rajta, és egy családi filmnek is tökéletes, szerethető karakterekkel.

Rendező: Fujita Yusuke

Szerintem: 8/10

Port of Call

Mindig is imádtam az ilyen mocskos, bűzös utcákkal tarkított, neonfényekben úszó, lakótelepeken játszódó hongkongi filmeket. A gyengéim. Christopher Doyle meg már csak hab a tortán. Komolyan, sokkal nagyobb elismertség járna neki nyugaton, simán a legnagyobbak között van. A sztori egy gyilkosság körül zajlik, három szemszögből: a gyilkos, az áldozat, a nyomozó. A meggyilkolt 16 éves kiscsajnál remek görbe tükröt állít a modell világ és alvilági alakok kapcsolatáról. A gyilkos szerepében egy full átlagos embert ismerhetünk meg, akiről hamarosan kiderül, hogy full pszichopata, és teljesen normális dolognak tartja az emberölést. És a nyomozót, akit a zseniális Aaron Wok alakít, a szokásos láncdohányos, gyűrött öltözetű, kiégett zsaru szerepében. Ami nagyon tetszett a filmben az a három szál egybe mosása, a kiváló operatőri munka és képi világ, és a nagyon heavy párbeszédek, valamint a kőkemény dráma. Valahogy mégse állt össze nálam egy igazán jó filmmé, talán a rendezésnél keresendő a hiba, vagy csak már sok ehhez hasonló filmet láttam, és a kiváló párbeszédeken kívül semmi újat nem tudott nyújtani, így el is fog veszni az emlékeimben a film. Pedig zsarus, nyomozófilmként is teljesen működik, nem giccses, pofozkodós fajta, amitől az embernek már csömöre lehet, ha sok HK filmet néz. Viszont azt sem lehetne ráaggatni, hogy életszagú, hisz bőven átesik a ló túloldalára, és igyekszik bemutatni egy rendkívül mocskos világot, ami talán létezik is valahol. Rendező további két filmje is felkeltette bennem az érdeklődést, hamarosan meg fogom őket nézni.

Rendező: Philip Yung

Szerintem: 7/10

The Inerasable

Mint már több Nakamura Yoshihiro filmnél említettem, talán jelen korunk legjobb Japán rendezőjének tartom, így minden filmjét áhitattal várok, még ha pár gyengébb darab is köthető a nevéhez. Sajnos ez is azok közé tartozik, sőt talán a leggyengébb amit láttam. Korai rendezései közül párat nem láttam, de azok igazán mocsoknak ígérkeznek, és angol felirat sincs hozzá, meg az elborult anime/manga adaptációit sem néztem meg. A film legnagyobb hibája számomra a teljességgel nulla atmoszféra, és az érdektelen történet. Egy lány az albérletében megmagyarázhatatlan jelenségekre, hangokra lesz figyelmes, mire felkeres egy írónőt aki hasonló paranormális jelenségekre szakosodott, és együtt elkezdenek nyomozni a jelenségek után, ami egyre bonyolódik, és egyre inkább összefutnak a szálak. Így leírva még fel is keltette a figyelmemet, de valami mérhetetlenül unalmasan van kidolgozva az egész, olyan semmilyen tv filmes képi világgal, hogy néhol majdnem elaludtam. Nagy kár érte, főleg hogy az utóbbi években durván jó filmekkel rukkolt elő a rendező, és az imádott Yuko Takeuchi az egyik főszereplő. Sajnos a soron következő két filmje sem ígérkezik valami nagy durranásnak. Lehet egy kis szünetre kéne menni, mert az évi 2 film úgy látszik túl soknak bizonyul, a végén még egy Takashi Miike lesz belőle, amit nagyon nem szeretnék.

Rendező: Nakamura Yoshihiro

Szerintem: 5/10

Spider Forest

A rendezőtől korábban két filmet láttam, mindkettő keserű, szomorkás, már-már eret vágó hangulatúak, ettől függetlenül mégis nagyon egyediek, és pont ezért tetszett mindkettő. Ez a harmadik film sem hazudtolja meg a rendező stílusát, a Flower Islandhoz mérten hasonló ködös képi világú, tele keserűséggel, de talán a témáját tekintve annyira nem érzi rosszul magát az ember a film nézése közben és után. A rendezőt ha valahová el kéne helyeznem, akkor talán Kim Ki-Duk mellé tenném, azzal a különbséggel, hogy sokkal emészthetőbb, nem annyira művész filmeket készít, mégis legalább annyira egyedi rendező az országon belül. Főszereplőnk egy sötét, misztikus erdőben ébred, fogalma sincs hogyan került oda, a közelben rátalál egy faházra, ahol brutálisan meggyilkolt testek fekszenek, mindent pókháló takar, majd hirtelen kiáltásra lesz figyelmes, és a haldokló barátnőjét találja meg a földön, utolsó szavaival a pók szavat suttogva. Kintről egy árnyalakot meglátva a nyomába ered, egészen egy alagútig kergeti, ahol egy vészkijárat felé menekül, hirtelen mintha felismerné a rejtélyes alakot, majd egy terepjáró elüti, és két héttel később a kórházban ébred, nem emlékezve semmire. Kikerülve a kórházból elkezd nyomozni, hogy mi is történhetett az erdőben. Eléggé klisésnek hat a sztori, pedig egyáltalán nem az. Végig fordulatos és izgalmas, nagyon jól meg van írva a film. Talán hibái közé sorolandó a néhol gyenge párbeszéd, és elég erősen látszódik a filmen hogy alacsony költségvetésből készült. Színészi játék korrekt, de semmi különös. Horrornak nem feltétlen mondanám, inkább egy misztikus kriminek, de ebből a fajtából a legjobbak között volt. Amit sokan negatívumként hoznak fel a film mellett, hogy nem ad választ mindenre, én azt pont az erősségének vélem. Legalább ad némi agyalást a film után, hogy mi magunk rakjuk össze a kirakó darabjait. Az ilyeneket mindig is szerettem a filmekben, persze csak akkor ha azok a darabok tényleg ott vannak. A rendezőtől most már muszáj lesz megnézni a többi filmjeit is, hisz eddig háromból három telitalálat!

Rendező: Song Il-Gon

Szerintem: 8/10

Alone

Megfogadtam már, hogy soha többet nem nézek ázsiai horrort, de mindig jön valakitől egy ajánlat, hogy na majd ettől összefogod magad csokizni, ez nagyon durva. Unott fejjel bámultam végig ezt a röpke másfél órát. Még csak minimálisan sem ijedtem meg rajta, jumpscarek is totál kiszámíthatóak voltak. A hangulat is nagyon hajazott a többi Dél-Ázsiai horrorfilmekére, talán csak a sztori volt egyedi. Pim És Ploy sziámi ikrekként születnek, a hasuknál vannak összenőve, és tinédzserkorukig úgy is élnek, míg nem valami titok folytán, ami természetesen kifog derülni a film végén, ketté választják őket, és csak az egyikük éli túl. A cselekmény néhány évvel később veszi fel a fonalat, Pim felnőtt és barátjával Dél-Koreában élnek, míg egy nap telefonthívást nem kap, hogy az édesanyja agyvérzést kapott, rögtön hazautazik, és szörnyű látomásai kezdenek lenni. Nem kell sokáig agyalni, hogy ki is lehet az a titokzatos kísértet, démon aki a lányt ijesztgeti. Meglepően fordulatos és jól kitalált sztori, még ha végig sejthető a végkimenetel. Gyakorlatilag minden egyes fordulatot kitaláltam. A rendező páros Egy közepes horrorfilm, gyenge képi világgal, gyenge színészi alakítással, néhol arcpirítóan kínos jelenetekkel, de a sztori miatt nézeti magát. Soha többet szellemes, ijesztgetős béna horrort.

Rendező: Banjong Pisanthanakun, Parkpoom Wongpoom

Szerintem: 5/10

The Village of No Return

Régebben nagyon szerettem a hongkongi, esetleg kínai vígjátékokat, főleg Stephen Chow, Wong Jing féle humort. Ez nagyjából az elmúlt bő 10 évben kiveszett a kínai filmgyártásból, és ennek okán ki is ábrándultam belőlük, de ugyanaz igaz más műfajra is. Talán csak tényleg a The Mermaid és a On His Majesty's Secret Service az ami megmaradt bennem, mint jó kínai vígjátékok. És most már itt van ez is, Tajvanról, Shu Qi-val aki egészen elképesztő benne. Történet rettentően kesze-kusza, ami köszönhető a rengeteg szereplőnek, és helyzetkomikumoknak, de végig érthető, nem bonyolult, csak szimplán nehéz róla bármit is írni. Egy pap, vagy inkább szélhámos érkezik egy elszigetelt kis faluba, tele idiótákkal, és egy mágikus szerkezetet hoz magával, amivel kitudja törölni az emberek egyetlen emlékét, amitől megszeretnének szabadulni. Szélhámosunk vérszemet kap, szemet vet a helyi szépségre, megtetszik neki a falu, és megkezdi a lakók emlékeinek törlését. Közben feltűnnek banditák, bérgyilkosok, és az eltűnt szerelem. Vígjátékhoz képest mese szép a táj és a képek, rendkívül jól van fényképezve, színészek is helyükön vannak, én Shu Qi-t ennyire jó talán még egy filmben sem láttam, mintha kicserélték volna. A poénok pedig végig ütnek, egyáltalán nem ül le a film, folyamatosan pörögnek az események, és csak úgy szórják a jobbnál jobb poénokat. Mindenképpen az év vígjátéka!

Rendező: Chen Yu-Hsun

Szerintem: 8/10

Bluebeard

Vágytam már egy igazán jó koreai filmre, hiszen az idei év a szokásosnál is laposabb és semmitmondóbb, mint a korábbiak. Bár tavaly ott volt a kiváló The Wailing, plusz 1-2 kisebb cím, ettől eltekintve ugyanaz a posvány, amiből egyszerűen nem képesek kilépni a koreai rendezők. Évről ugyanazokat a silány gengszterfilmeket járassák unalomig, amik persze a legnagyobb bevételt és nézői számot hozzák, így nem is csoda, hogy nem képesek változni. Szerencsére ez a darab most egy üdítő kivétel(és van még pár egész ígéretesnek érkező darab). Főszereplő dokink egy magán klinikát vezet egy kis városban, ahol egyre furcsább dolgoknak lesz szemtanúja. Gyilkosságot követtek el a közelben, öreg páciense rébuszokban beszél valami titokzatos dologról, a földszinten lakó hentes tulajdonosa is egyre furcsábban viselkedik, feltűnik egy titokzatos idegen, főszereplőnk pedig egyre inkább úrrá lesz az üldözési mánia. Mindvégig helyén vannak a színészi alakítások, ami egy koreai filmnél nagy szó, fenn tudja tartani az érdeklődést, szép apránként adagolja a furcsaságokat, és ugyan lassan halad a történet, egyáltalán nem unalmas, és bár 2 óra simán elbírt volna a sztori plusz 10-20 percet is. Egyetlen problémám az időkiesésekkel van, amit a film gyakran óriási nagy berúgásokkal, és eszméletvesztéssel magyaráz, hogy a jelenetet elvágják egy agyban lévő felriadással. Nyilván választ kapunk ezekre a dolgokra a film végén, de kicsit olcsó húzásnak tartottam. Képi világ eléggé érdekes, szintén nem nagyon van hasonló a koreai darabok között, és a vége is tetszett hisz kapunk magyarázatot, ugyanakkor nyitva hagyja a dolgokat, és lehet a filmen elmélkedni. Ez idáig mindenképpen a legjobb ázsiai film a 2017-es felhozatalból.

Rendező: Lee Soo-Youn

Szerintem: 8/10

The Bride of Rip Van Winkle

Shunji Iwai filmjeit bármennyire is szeretem, 2004 óta nem nagyon adott ki számomra értékelhetőt. Oké nemrégiben megcsinálta a Hana and Alice előzményét, de az anime. Pedig a Swallowtail Butterflyt minden idők leghangulatosabb filmjének tartom. Kár érte és tudtommal jelenleg nem is dolgozik semmin, legalábbis nincs bejelentve. Mikor megláttam hogy új Shunji Iwai film, ráadásul 3 órás, azonnal rávetettem magam, és tudtam hogy ez egy jó élmény lesz. Tévedni emberi dolog. Itt sajnos tényleg a hossz ami leginkább rontott a film élményen. Ez a sztori lazán belefért volna 100 percbe, és akkor még talán oda is lehetett volna állítani a többi kiváló rendezéséhez. Sajnos ez nagyon nem így történt, rendkívül vontatott, ha laptopon néznék filmet bizony erősen nyomogattam volna az előre léptető gombot. Volt hogy 5-10 perces művészies homályos jeleneteket nézhetünk valami rendkívül elvont zenére, vagy éppen a főszereplő ténykedését a házban, ahogy takarít. Történet még érdekes is lenne, introvertált főszereplőnőnk az interneten talál magának párt, és hamar el is határozzák, hogy összeházasodnak, aztán az esküvő után nemsokkal rajta kapja férjét egy másik nővel. Nincs mit tenni, el kell hagynia a házat, ám az albérletet ki kell fizetni, így egy különös figura egy még különösebb állást ajánl számára. Olyan idegen emberek esküvőin kell megjelennie, ahol nincs elég rokon, barát, ezzel is növelve a létszámot. Majd később házvezető nőnek is beajánlják egy furcsa nő otthonába. Jó lenne ez, érdekes karakterek vannak benne, színészek teljesen jók, hangulat is elkap, de rendkívül hosszú és unalmas. Főszereplő, Haru Kuroki nagyon jól alakítja az esetlen, szerencsétlen nőcskét, egyfajta Yu Aoit véltem benne felfedezni. Film megtekintése nem ajánlott, de nem kell tőle tartani, ha valaki szerette a rendező korábbi filmjeit, akkor érdemes megnézni, ha nem, akkor meg ott van a Swallowtail Butterfly, ami hasonlóan hosszú film.

Rendező: Shunji Iwai

Szerintem: 6/10

Prophecy

Yoshihiro Nakamura újra a pályán. Bár kicsit téves a megállapítás, hisz a film 2015-ös, és 2014-ben is talán az év legjobb filmjét hozta el The Snow White Murder Case személyében. Nem feltétlen állítanám azt, hogy egy kiváló és tévedhetetlen rendezőről van szó, hisz ha nem novellából készít filmet, akkor sok esetben az eredmény eléggé kétes, ettől eltekintve az egyik kedvenc rendezőmmé avanzsált az évek alatt(vagy a Fish Story óta). Ez a darab mindenképpen a jobbak közé sorolandó, sőt mi több a kiváló filmek közé is, előre nem látható fordulatokban gazdag, remekül ugrál oda-vissza az időben, eszméleten jó hangulatot teremt, emlékezetesek a karakterek, és jó a színészi gárda. Gyakorlatilag az összes Kotaro Isaka novellából készült filmek minőségére hajaz. Mindezt megfejelve a néhány résznél eszméletlen jó képi világgal és atmoszférával, ami azért eddig nem volt jellemző a korábbi filmjeire. A történet egyfajta Death Note féle igazságosztóról szól, aki az interneten videókon keresztül hirdeti meg ki lesz a következő áldozata, majd a büntetést is élőben közvetíti. Természetesen sok rajongóra tesz szert, ahogyan ellenségre is a rendőrök személyében, akik elkezdenek utána nyomozni. Tulajdonképpen erről szól a film, hogy vajon kinek van igaza, a sérelmekkel, frusztrációval teli fiatalokról, akik segíteni szeretnének a korrupt rendszer áldozatain, vagy a rendőrségnek? E mellé még kapunk remek karaktereket mindkét oldalról, és olyan hangulatot ami egyből berántja a nézőt. A nyomozás, pergős jeleneteken felül a drámai oldal is nagyon erős, a vége felé ahogyan a srácok összekovácsolódnak még egy könnycseppet is elmorzsoltam. Ha valaki játszott a Persona videojátékokkal, akkor ezt a filmet mindenképpen meg kell tekintenie, hisz annak minden eszenciáját tartalmazza, az igazságszolgáltatásról, társadalmi problémákról, barátságról. Színészek közül most írhatnák egy kisregényt, mindenki tökéletesen hozta a szerepét, amit az adott karakter megkívánt. Továbbra is Ázsián belül Japánban vannak a legtehetségesebb színészek. A film kötelező darab!

Rendező: Yoshihiro Nakamura

Szerintem: 10/10