Bad Genius

Valamiért sose voltak a kedvenceim között a heist filmek, a tavalyi Logan Lucky sem nyűgözött le. Nos ez a darab sem teljes mértékben, már ha egy puskázó diákokról szóló filmet heist filmnek lehet nevezni. Egy veszettül okos ám szegény csaj kerül be Thaiföld egyik legjobb iskolájába, ahol egy csomó inkompetens diák tanul, ahová többnyire csak a gazdag szülők által sikerült bejutniuk. Egy dolgozat írásakor újdonsült barátnőjének segít a radírra írt válaszokkal, amit a cipőjük kicserélésével oldanak meg slow motionben, csak hogy minél bonyolultabb legyen a dolog. Sikerül a teszt, majd a gazdag barátait is bevonja a dologba, fizetnek a csajnak a jó válaszokért, kidolgoznak a csalásra egy sémát, hogy majd aztán egy egész hálózatot hozzanak létre a suliban. Kifejezetten modern, már-már nyugati jegyeket magán viselő film. Ilyet egy ázsiai ország sem tud felvonultatni. A zenék nagyon menők, kifejezetten illenek az adott jelenetekhez, ilyen sem minden napos a keleti filmeknél, valamint a képi világa is több mint korrekt, annak ellenére, hogy javarészt beltéri jelenetek vannak. Színészek, különösen a főszereplő csajnak kifejezetten nyugatias mimikája, reakciói vannak az egyes szituációkra, amit kezdetben nem nagyon tudtam hová tenni. Az egész filmre rásüthető, hogy kilóg az ázsiai filmek világából. Annyira nem szoktam követni a Thaiföldi filmeket, mert többnyire vagy nagyon gagyi romantikus filmeket készítenek, vagy durva horrorokat, de akad  pár egészen kiváló tinédzserfilm. Lehetséges, hogy ezután követem a Thai filmek megjelenését, mert ugyan nem tudott lenyűgözni, mégis tudott újat mutatni. Sokszor nagy túl lett tolva a puskázás, kicsit olyan volt, mintha valami manga/anime adaptációt néznék, a film úgy 20 perc után teljesen leül, és már nem is érdekelt, hogy mi történik a képernyőn, aztán szerencsére úgy 60 perc után nagyon izgalmassá vált. A másik legnagyobb hibája, hogy túlságosan hosszú, elég lett volna ez 90-100percben elmesélni. Valamint a puskázási módszerek is sok esetben igen nevetségesek, sokszor a fantasy határát súrolják. Ettől függetlenül teljesen nézhető darab, és mindenképpen felkeltette a Thaiföldi filmek felé az érdeklődésem.

Rendező: Nattawut Poonpiriya

Szerintem: 7/10

Detective Dee and the Mystery of the Phantom Flame

690-ben Wu császárnő hivatalos trónra jutás előtt pánik tör ki a városban, ugyanis két magas rangú személy öngyulladásban elhalálozik a 100 méteres sztúpa építkezésén, eme furcsa gyilkosságok felderítésére a 8 éve raboskodó Dee nyomozót bízzák meg. Nagyon rég láttam már wuxiát, ami nem véletlen, hisz a műfaj már sehol sincs a 80-90-es évek aranykorához képest, illetve már nem tudnak annyira lekötni, mint azt tizenévesen tették. Tsui Hark miatt, és mivel elég híres filmről van szó, így közel 8 év után a megjelenéssel tettem vele egy próbát. Úgy 20 percig tudott lekötni, aztán dögunalomba fulladt a rejtély felgöngyölítése, és a harcok is sokszor túl hosszúak, érdektelenek voltak számomra. Maga a film szép, van néhány igen gyönyörű jelenet, de sok helyen valami borzalmasan gagyi Cgi-t használtak, kicsit olyan érzésem volt, mint a 99-es Baljós árnyaknál. 2010-es a film, de már korábban is láttam sokkal jobb Cgi-t kínai moziban. Karakterek nem rosszak, bár Andy Lau által alakított karakter mintha túlságosan tökéletes lenne, mindenre rájön, túl nagy az ereje, túl okos, ez végig zavart a filmben. Három részletben tudtam csak megnézni a film, amiből a második fele az igazán fájdalmasan unalmas. Legjobban úgy tudnám jellemezni a filmet, hogy teljesen jellegtelen, nem magaslik ki semmilyen téren a középszerből. Néhol igazán szép tud lenni, a nyomozós részek az elején még érdekesnek is hatnak, talán a szövegek sem rosszak, de igazából ennyi, kihagyható darab.

Rendező: Tsui Hark

Szerintem: 5/10

Memoir of Murderer

Koreai filmek idei nagy várományosa volt nálam ez a darab. Apukánál alzheimer kórt állapítanak meg, majd azután veszi fel a film a fonalat, miután már előrehaladott állapotban van és a saját lányát is sokszor idegenként kezeli. Ezért egy diktafonra mondja fel a fontosabb információkat, és hogy mik történtek vele aznap. Felüti a vidéki kisvárosban a fejét egy gyilkosság, majd még egy, és még egy. A rendőrség elkezd nyomozni, főszereplőnk pedig egészen véletlenül egy ködös napon karambolozik egy furcsa alakkal, akiről azt hiszi ő a gyilkos. Ahogy az kellett, jött is a nagy csalódás. Fél óra után már vertem a fejemet, hogy olyan nincs basszus, hogy a koreaiak évről évre ugyanazokat a kliséket, fordulatokat pakolják tök véletlenszerűen a filmjeikbe, az izgulás élvezetét teljesen elvéve, hisz pár az első 10-20 percben tudjuk mire fog kimenni a dolog. Hiába van egy szépfiú rendőr, akiről azt kéne hinnünk, hogy ő bizony ártatlan, már az első feltűnésénél úgy néz a kamerába, hogy biztosra tudjuk ő a gyilkos, bármennyire próbál minket a film folyamatosan hülyére venni a csavarokkal, egyszerűen átlátható az egész. Főszereplőről is megtudjuk, hogy valójában tinédzserkora óta gyilkos, több embert megölt, és erről fájlokat tart a gépén, hogy mindenre emlékezzen. Így majd talán a gyanútlan néző azon fog izgulni a film elejétől fogva, (hisz már ott megtudjuk egy montázs keretében, hogy egy gyilkos a főszereplőnk) hogy na vajon ki is lesz akkor a gyilkos. Tök egyértelmű már az első 10 perc után. Dög unalom az egész, a csavarok röhejesek és egyáltalán nem tud átverni, hisz a borzalmas színészek úgy néznek a kamerába, bele az arcodba, hogy tudd: velük aztán nem kerek valami. Egyedül a főszereplő játéka értékelhető, Sol Kyung-Gu, bár ő minden filmben a maximumot nyújtja, de mellé betettek egy Kpop lánycsapat tagját, hogy majd ő megmutatja mi a színészkedés. Borzalom, elképesztően elfuserált döntés volt ezt a csajt kamerák elé engedni, még ha a reklámokba jól eltudja adni a soyut meg a ráment. Ez nem ugyanaz a szakma. Képi világ változó. Néhol azt hittem, hogy egy tv filmet nézek, sokszor meg hogy a The Wailing operatőrje dolgozott a filmen. Ám mégis a legnagyobb hibája a filmnek a forgatókönyv, a sztori. Nem működik, hülyének nézi a nézőt.

Rendező: Won Shin-Yeon

Szerintem: 4/10

Antiporno

Újabb elborult Sion Sono film, és ezúttal még érteni se nagyon lehet mi is történik a képernyőn. Egy a biztos csöcsök ezerrel és egy baromi szép japán lány meztelenkedése, szép színekkel, némi perverzitással,  mindössze 78 percben. Már ez végett teljesen megérte megnézni ezt a sznob művészkedést. Ami Tomite gyönyörű és rengeteget mutat magából, komolyan a film végeztével még a hatása alatt voltam mennyire jó csaj, és milyen kurva jól színészkedik. Remélem nem marad meg a meztelenkedésnél és jobbnál jobb szerepeket fog kapni, bár ahogy elnézem ezidáig a filmeket amikben játszott nagyjából annyira emlékszem, hogy ő volt a Virgin Psychicsben a csöcs csaj. Hiába hogy tök zavaros a film és java része érthetetlen, mégsem érdemes elárulni róla sokat, hisz volt egy minimális fordulat valahol 20 perc után ami számomra kifejezetten tetszett, és jobb ha az ember úgy ül le elé, hogy nem tud semmit. Amit nekem sikerült kihámoznom belőle, hogy főszereplőnk egy igazi ribanc akar lenni, valami úrnő, aki mellesleg festeget, nagyon gazdag, van egy titkárnője akit folyamatosan megaláz, és barátnőivel konkrétan megerőszakoltatja, gyakorlatilag egy úrnőnek képzeli magát. Később visszamegyünk az időben, ahol megtudjuk miért is akar a világ legnagyobb ribanca lenni, kapunk némi társadalom kritikát a nők és férfiak helyzetéről Japánban, illetve a karót nyelt japán társadalomról, hogy a végén az egész kapjon egy kusza művészies befejezést, aminél én úgy gondolom, hogy a csaj beteljesedését, kurvának állását a médiának láthatjuk. Vagy nem. Ettől függetlenül érdemes megnézni, mint már írtam a meztelen csajok végett, Ami Tomite játékért, és a látványért. 

Rendező: Sion Sono

Szerintem: 6/10

Fuku-chan of FukuFuku Flats

Fuku-chan 10 évvel ezelőtt költözött Tokióba, festőként dolgozik, diákoknak szánt apartman komplexumban él, problémái vannak a csajozással, de neki ez az élet teljesen megfelel. Természetesen kollégái, barátjai folyton cseszegetik őt ezzel. Egy nap a véletlen folytán egy gyönyörű nő bukkan fel az apartmanban, aki egyből felismeri Fuku-chant, majd hamarosan kiderül, hogy osztálytársak voltak, és bizony ő a felelős azért, hogy nem mer kezdeményezni a nőknél, és kapcsolatot sem tud kialakítani. A lány álma, hogy elismert, híres fotós legyen, és a portfóliához nem is kereshetne jobb alanyt, mint a kopasz, elhízott Fuku-chant. Természetesen főszereplőnk nem tud nemet mondani, és lassan bele is szeret a lányba. Tipikus japán humorral teletűzdelt, aranyos vígjáték. Olyan karakterekkel, amilyeneket csak is kizárólag japán filmben láthatunk. YosiYosi Arakawa hozza a formáját, mint mindig, már a megjelenésével mosolyt csal az ember arcára, nekem folyton az jutott eszembe, hogy márpedig ilyen karakter nem létezik. Talán a legjobb alakítását ebben a filmben láthattam. Érdekes módon Fuku-chant egy színésznő, Miyuki Oshima alakít, teljesen meggyőzően, bár hiába a férfi ruhák, és a kopaszra nyírt fej, tisztán kivehető, hogy egy nőről van szó, de ez talán még rátesz egy lapáttal a karakterére, remek ötlet volt. Bárkinek lehet ajánlani ezt a filmet, egy tökéletes hétvégi szórakozás a családdal, még ha nagyon Japán, és néhány humor, karakterek viselkedése abszurd lehet egy olyan számára, aki nem látott azelőtt japán vígjátékot. Ezt a filmet simán eltudtam volna képzelni, hogy a hazai mozik is játsszák, mert röhögni azt lehet rajta, és egy családi filmnek is tökéletes, szerethető karakterekkel.

Rendező: Fujita Yusuke

Szerintem: 8/10

Port of Call

Mindig is imádtam az ilyen mocskos, bűzös utcákkal tarkított, neonfényekben úszó, lakótelepeken játszódó hongkongi filmeket. A gyengéim. Christopher Doyle meg már csak hab a tortán. Komolyan, sokkal nagyobb elismertség járna neki nyugaton, simán a legnagyobbak között van. A sztori egy gyilkosság körül zajlik, három szemszögből: a gyilkos, az áldozat, a nyomozó. A meggyilkolt 16 éves kiscsajnál remek görbe tükröt állít a modell világ és alvilági alakok kapcsolatáról. A gyilkos szerepében egy full átlagos embert ismerhetünk meg, akiről hamarosan kiderül, hogy full pszichopata, és teljesen normális dolognak tartja az emberölést. És a nyomozót, akit a zseniális Aaron Wok alakít, a szokásos láncdohányos, gyűrött öltözetű, kiégett zsaru szerepében. Ami nagyon tetszett a filmben az a három szál egybe mosása, a kiváló operatőri munka és képi világ, és a nagyon heavy párbeszédek, valamint a kőkemény dráma. Valahogy mégse állt össze nálam egy igazán jó filmmé, talán a rendezésnél keresendő a hiba, vagy csak már sok ehhez hasonló filmet láttam, és a kiváló párbeszédeken kívül semmi újat nem tudott nyújtani, így el is fog veszni az emlékeimben a film. Pedig zsarus, nyomozófilmként is teljesen működik, nem giccses, pofozkodós fajta, amitől az embernek már csömöre lehet, ha sok HK filmet néz. Viszont azt sem lehetne ráaggatni, hogy életszagú, hisz bőven átesik a ló túloldalára, és igyekszik bemutatni egy rendkívül mocskos világot, ami talán létezik is valahol. Rendező további két filmje is felkeltette bennem az érdeklődést, hamarosan meg fogom őket nézni.

Rendező: Philip Yung

Szerintem: 7/10

The Inerasable

Mint már több Nakamura Yoshihiro filmnél említettem, talán jelen korunk legjobb Japán rendezőjének tartom, így minden filmjét áhitattal várok, még ha pár gyengébb darab is köthető a nevéhez. Sajnos ez is azok közé tartozik, sőt talán a leggyengébb amit láttam. Korai rendezései közül párat nem láttam, de azok igazán mocsoknak ígérkeznek, és angol felirat sincs hozzá, meg az elborult anime/manga adaptációit sem néztem meg. A film legnagyobb hibája számomra a teljességgel nulla atmoszféra, és az érdektelen történet. Egy lány az albérletében megmagyarázhatatlan jelenségekre, hangokra lesz figyelmes, mire felkeres egy írónőt aki hasonló paranormális jelenségekre szakosodott, és együtt elkezdenek nyomozni a jelenségek után, ami egyre bonyolódik, és egyre inkább összefutnak a szálak. Így leírva még fel is keltette a figyelmemet, de valami mérhetetlenül unalmasan van kidolgozva az egész, olyan semmilyen tv filmes képi világgal, hogy néhol majdnem elaludtam. Nagy kár érte, főleg hogy az utóbbi években durván jó filmekkel rukkolt elő a rendező, és az imádott Yuko Takeuchi az egyik főszereplő. Sajnos a soron következő két filmje sem ígérkezik valami nagy durranásnak. Lehet egy kis szünetre kéne menni, mert az évi 2 film úgy látszik túl soknak bizonyul, a végén még egy Takashi Miike lesz belőle, amit nagyon nem szeretnék.

Rendező: Nakamura Yoshihiro

Szerintem: 5/10

Spider Forest

A rendezőtől korábban két filmet láttam, mindkettő keserű, szomorkás, már-már eret vágó hangulatúak, ettől függetlenül mégis nagyon egyediek, és pont ezért tetszett mindkettő. Ez a harmadik film sem hazudtolja meg a rendező stílusát, a Flower Islandhoz mérten hasonló ködös képi világú, tele keserűséggel, de talán a témáját tekintve annyira nem érzi rosszul magát az ember a film nézése közben és után. A rendezőt ha valahová el kéne helyeznem, akkor talán Kim Ki-Duk mellé tenném, azzal a különbséggel, hogy sokkal emészthetőbb, nem annyira művész filmeket készít, mégis legalább annyira egyedi rendező az országon belül. Főszereplőnk egy sötét, misztikus erdőben ébred, fogalma sincs hogyan került oda, a közelben rátalál egy faházra, ahol brutálisan meggyilkolt testek fekszenek, mindent pókháló takar, majd hirtelen kiáltásra lesz figyelmes, és a haldokló barátnőjét találja meg a földön, utolsó szavaival a pók szavat suttogva. Kintről egy árnyalakot meglátva a nyomába ered, egészen egy alagútig kergeti, ahol egy vészkijárat felé menekül, hirtelen mintha felismerné a rejtélyes alakot, majd egy terepjáró elüti, és két héttel később a kórházban ébred, nem emlékezve semmire. Kikerülve a kórházból elkezd nyomozni, hogy mi is történhetett az erdőben. Eléggé klisésnek hat a sztori, pedig egyáltalán nem az. Végig fordulatos és izgalmas, nagyon jól meg van írva a film. Talán hibái közé sorolandó a néhol gyenge párbeszéd, és elég erősen látszódik a filmen hogy alacsony költségvetésből készült. Színészi játék korrekt, de semmi különös. Horrornak nem feltétlen mondanám, inkább egy misztikus kriminek, de ebből a fajtából a legjobbak között volt. Amit sokan negatívumként hoznak fel a film mellett, hogy nem ad választ mindenre, én azt pont az erősségének vélem. Legalább ad némi agyalást a film után, hogy mi magunk rakjuk össze a kirakó darabjait. Az ilyeneket mindig is szerettem a filmekben, persze csak akkor ha azok a darabok tényleg ott vannak. A rendezőtől most már muszáj lesz megnézni a többi filmjeit is, hisz eddig háromból három telitalálat!

Rendező: Song Il-Gon

Szerintem: 8/10

Alone

Megfogadtam már, hogy soha többet nem nézek ázsiai horrort, de mindig jön valakitől egy ajánlat, hogy na majd ettől összefogod magad csokizni, ez nagyon durva. Unott fejjel bámultam végig ezt a röpke másfél órát. Még csak minimálisan sem ijedtem meg rajta, jumpscarek is totál kiszámíthatóak voltak. A hangulat is nagyon hajazott a többi Dél-Ázsiai horrorfilmekére, talán csak a sztori volt egyedi. Pim És Ploy sziámi ikrekként születnek, a hasuknál vannak összenőve, és tinédzserkorukig úgy is élnek, míg nem valami titok folytán, ami természetesen kifog derülni a film végén, ketté választják őket, és csak az egyikük éli túl. A cselekmény néhány évvel később veszi fel a fonalat, Pim felnőtt és barátjával Dél-Koreában élnek, míg egy nap telefonthívást nem kap, hogy az édesanyja agyvérzést kapott, rögtön hazautazik, és szörnyű látomásai kezdenek lenni. Nem kell sokáig agyalni, hogy ki is lehet az a titokzatos kísértet, démon aki a lányt ijesztgeti. Meglepően fordulatos és jól kitalált sztori, még ha végig sejthető a végkimenetel. Gyakorlatilag minden egyes fordulatot kitaláltam. A rendező páros Egy közepes horrorfilm, gyenge képi világgal, gyenge színészi alakítással, néhol arcpirítóan kínos jelenetekkel, de a sztori miatt nézeti magát. Soha többet szellemes, ijesztgetős béna horrort.

Rendező: Banjong Pisanthanakun, Parkpoom Wongpoom

Szerintem: 5/10

The Village of No Return

Régebben nagyon szerettem a hongkongi, esetleg kínai vígjátékokat, főleg Stephen Chow, Wong Jing féle humort. Ez nagyjából az elmúlt bő 10 évben kiveszett a kínai filmgyártásból, és ennek okán ki is ábrándultam belőlük, de ugyanaz igaz más műfajra is. Talán csak tényleg a The Mermaid és a On His Majesty's Secret Service az ami megmaradt bennem, mint jó kínai vígjátékok. És most már itt van ez is, Tajvanról, Shu Qi-val aki egészen elképesztő benne. Történet rettentően kesze-kusza, ami köszönhető a rengeteg szereplőnek, és helyzetkomikumoknak, de végig érthető, nem bonyolult, csak szimplán nehéz róla bármit is írni. Egy pap, vagy inkább szélhámos érkezik egy elszigetelt kis faluba, tele idiótákkal, és egy mágikus szerkezetet hoz magával, amivel kitudja törölni az emberek egyetlen emlékét, amitől megszeretnének szabadulni. Szélhámosunk vérszemet kap, szemet vet a helyi szépségre, megtetszik neki a falu, és megkezdi a lakók emlékeinek törlését. Közben feltűnnek banditák, bérgyilkosok, és az eltűnt szerelem. Vígjátékhoz képest mese szép a táj és a képek, rendkívül jól van fényképezve, színészek is helyükön vannak, én Shu Qi-t ennyire jó talán még egy filmben sem láttam, mintha kicserélték volna. A poénok pedig végig ütnek, egyáltalán nem ül le a film, folyamatosan pörögnek az események, és csak úgy szórják a jobbnál jobb poénokat. Mindenképpen az év vígjátéka!

Rendező: Chen Yu-Hsun

Szerintem: 8/10