Kórházi dráma egyenesen 20003-ból a koreai filmek fénykorából. Már nagyon kellett egy hasonló film, na nem feltétlenül a témájából adódóan, mert tele van már a padlás a gyógyíthatatlan beteg vagyok, de még utoljára (vagy egyszer az életben) szeretni akarok valakit, aki végigkísér a halálomig témából. Hanem az akkori koreai filmek minősége és hangulata végett. A Japán és hongkongiak után ismerkedtem meg a koreaiak filmes felhozatalával, 2007 tájékán leginkább a 2000-2004-es filmeket lehetett fellelni legegyszerűbben, és ezekről is áradoztak a legtöbbet az interneten. Nem véletlenül, ugyan messze nem olyan mély alkotásokról van itt szó, mint az Old Boy, vagy olyan erős hangulattal rendelkező, mint a Take Care of My Cat, de legyen az limonádé romantika vagy vígjáték, dráma, krimi, akkoriban valamit nagyon éreztek, és úgy vitték a vászonra a legklisésebb sztorit is, hogy az ember nem kínlódott alatta, mert vitte magával az a bizonyos megfoghatatlan valami. Persze ehhez az is kellett, hogy berántson a koreai világ hangulata. Ez okból kifolyólag kerestem pár filmet ebből az időszakból, gondolván, hogy lehet csak az emlékek szépültek meg, de nem. Ez is ugyanolyan bugyuta, klisés sztorival rendelkezik, mint a legtöbb kórházi dráma, ugyanolyan semmilyenek a színészek, legalábbis nyugati szemmel, és ugyanúgy tudtam élvezni mint 7-8 évvel ezelőtt, egy percig nem untam, még ha erre a műfajra jellemző is, hogy az utolsó fél óra általában keserűséggel, szakítással, majd újbóli egymásra találásról szól. Nem volt 100 perces az egész, ez egy ilyen történet elmesélésére bőven elegendő, ami szerint Young-Ju rákos, épp kirúgják a munkahelyéről és egy hostess bárban talál alkalmi munkát, ahol a másik főszereplővel, az orvos Oh-Sung-al ismerkedik meg, aki mint kiderül épp egy magánkórházat készül nyitni. Young-Ju egyetlen vágya halála előtt, hogy valaki mellette legyen, és ebből már ki is derül, hogyan fog végződni a sztori. Valamilyen szinten körbe lengi egy good feeling a filmet, ugyanakkor vannak benne elég szomorú jelenetek, mint az anya végignézi, ahogy az 5 éves fia meghal a kórházi ágyon, vagy a 8 éves kislány az anyját.
Ahn Jae-Wook nem sok filmben szerepelt, de annál több sorozatban, semmi különös nem volt a játékában, tipikus komoly, koreai orvost alakít, akit a nővérek istenítenek, ám Lee Eun-Ju-t mindig is kedveltem, itt is hozza az aranyos, olykor melodrámázó karaktert, tragikus hogy 24 évesen öngyilkos lett. Ha még vevő valaki erre a stílusra, akkor érdemes megnézni, egyébként nem nyújt semmi újdonságot, és van tőle jobb is, mindenesetre nem bántam meg hogy megnéztem.
Rendező: Lee Dong-Hyeon
Szerintem: 7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése