Meglepett mikor rátaláltam erre a filmre, ugyanis azt hittem, már láttam az összes Murakami Haruki adaptációt. A Tony Takitanit imádtam, száz százalékosan vissza tudták hozni az író stílusát, azt a hangulatot amit minden egyes regény olvasása közben éreztem. A Norvegian Wood ennek pont az ellenkezője volt, ráadásul maga a film is a felejthető kategóriába tartozik, ezzel szemben igen jó kritikákat kapott, igaz a hype is nagy volt körülötte. Ez a darab valahol a kettő keveréke. Remekül hozza a Murakami hangulatot, pláne a dzsesszes aláfestő zenékkel, a kis bárral, és az utcai állóképekkel. Viszont filmként nagyon nem működik. Baromi unalmas, csapongó, össze-vissza ugrál a jelenetek között, némelyik olyan művésziesre sikeredett, hogy abszolút nem értettem mi is történik a képernyőn, ráadásul a történetet is alig tudtam kibogozni. A narrátor a nyári szünidőre haza utazik szülővárosába, ahol újra találkozik régi haverjával, akit csak Patkány néven ismerünk, és az egész nyarat vagy Jay bárjában töltik, vagy körbe furikázva a várost múlatják az időt. Majd találkozik egy titokzatos lánnyal a bárban. Nyilván többről szól a film, de a kezdeti 10-15 percben ennyit tudunk meg, és sokáig nem is halad semerre a film. Végignézve kettősség jellemzi. Vannak nagyon jó kameraállások, jelenetek, amik simán elmennének egy mai modern moziban is, olykor meg olyan gagyi a 80-as évek Japán filmjeire, elsősorban művészfilmekre hajazó jelenetek vannak, amik teljes mértékben elütnek a film többi részétől, ezáltal érdektelenné, unalmassá válik az egész. Kizárólag Murakami fanoknak ajánlom, és ők sem biztos hogy élvezni fogják, vagy olyanoknak akik imádják a 80-as évek Japánját, főleg az utcai képeket. Én mindkét kategóriába beletartozom, de még így sem tudtam maradéktalanul élvezni a filmet.
Rendező: Omori Kazuki
Szerintem: 5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése