Stephen Chow az egyik kedvenc rendezőm, és színészem. Gyakorlatilag a Journey to the West kívül az összes filmet láttam amiben szerepelt, vagy rendezett. Ha vígjáték, akkor Stephen Chow, ha röhögni akarok Stephen Chow, ha valakinek elakarom magyarázni, hogy milyen is az igazi hongkongi, kínai humor, akkor Stephen Chow. Emlékszem gyerekként láttam a tévében a Sixty Million Dollar Mant, azaz magyar fordításban Terminátor 33 1/3. Már akkor imádtam ezt a fajta humor, majd mikor lett internet otthon, és felfedeztem mennyi filmben is játszott, azonnal elkezdtem nézni, és az egyik legnagyobb filmes ikonná vált számomra. Hanyatlását én valahová a Tricky Master köré tenném, ez volt az utolsó olyan filmje ami még mondhatni a hazai közönségnek és a kemény magnak szólt. És bár a Shaolin Soccer, és a Kung Fu Hustle kifogástalanul jó filmnek tartok, mégis már hiányzott belőle az a bizonyos tűz, hangulat, ami az elődökből. A CJ7 részemről pedig teljes szákutca volt, egy kedves gyerekfilm, de nem több, tulajdonképpen egyáltalán nem emlékszem belőle semmire. Három évet kellett várni az új filmjére (nekem nyolcat), ami számomra nagyon vegyes érzéseket keltett. Először is minden olyan dolog megtalálható benne, amit utálok a mai kínai vígjátékokban. Plasztikázott, műmellű cicababák, gusztustalanul agyonsminkelve és kifehérítve, dúsgazdag idióták luxusautókkal, nevetséges ruhákban, flegmán affektálva, a végén valami baromi felszínes tanulsággal zárva. Sajnos ez itt is ugyanúgy megtalálható, és egyáltalán nem jött át, hogy ez egy kifigurázás lenne, vagy egy fricska a mai kínai filmiparnak. Ott van mindjárt a főszereplőnő Jelly Lin. Élete első filmes szereplése, ami meg is látszik, semmilyen előképzettséggel nem rendelkezik, modell, gondolom kellett egy "szépség", volt hátszele is, de hogy egy ilyen nagyszabású filmben főszerepet kapjon, az azért durva. Színészkedésnek még csak a halvány szikráját sem véltem felfedezni, végig ugyanazt a buta fejet adja, zéró érzelemmel. Az arca kicsit Shu Qi és Jun Ji-Hyunra emlékeztetett. A férfi főszereplő, Deng Zhao már egy sokkal pozitívabb élmény volt, az elején egy teljesen ellenszenves dúsgazdag bunkót ismerhetünk meg személyében, de aztán valamennyire kibontakozik a karaktere és szerethetővé válik. Két mellékszereplő, Kitty Zhang az üresfejű műmellű számító ribanc, nagyjából ennyi a karaktere, és Show Lou, a polip aki talán a film legjobb, legviccesebb karaktere. Mindezek mellett a problémáim a filmmel, hogy én ezt már láttam valahol, igen, mintha a mester fogta volna és néhány jelenetet, sablont összeollózott volna korábbi filmjeiből, ehhez pedig hozzáfoltozta a romantikus vígjátékok legklisésebb elemét a "csaj nem jár egyedül" formulát, mindehhez még odavágott némi giccses természetvédő maszlagot(aminek fontossága nem elhanyagolható, ugyanakkor nagyon geil volt az egész, már-már az ember pofájába nyomták). A hab a tortán már csak a CGI volt. Általában ázsiai filmeknél nem zavar a gagyi CGI, de itt eszméletlenül kilógott. A polip csápjain kívül borzalmas volt az egész, kicsit úgy éreztem mintha szándékos is lett volna. És akkor itt jön az a rész, ami miatt vegyesek az érzéseim. Mert lehet az is volt, ahogy a színészek kiválasztása a filmre, az egysíkú karakterek, és klisés sztori is mind direkt volt. Idáig azonban nem merészkednék el, értem én Stephen Chow humorát, tudom hogy nem kellett volna ide csilli villi effektek, és a sellők repülése vicces is tud lenni, de nekem egyáltalán nem jött át. Még a több mint 10 éves Kungfu Hustleben is mintha jobbra emlékeznék. Ami viszont megmentette a filmet az a Stephen Chow hangulat, a történet abszurd tálalása, az éneklések, a karakterek végletekben való ábrázolása, hogy egy sellő gördeszkán közlekedik, a gazdagok eszméletlen pénzszórása, és az egyéb apróbb jelenetek ami ő rá jellemzők(és Wong Jingre). Viszont ez nem tudta megmenteni a filmet attól, hogy teljesen feledésbe merüljön egy nap alatt. Egyetlen egy vicces jelenetre emlékszem, a rendőrörsösre, meg talán azokra amikben a polip szerepel, és a film elején a buli előtti jelenet az ami nagyon Chowra hajaz. Mindezek ellenére még mindig az egyik legviccesebb, legjobban összerakott kínai vígjáték az utóbbi évekből, ami valahol nagyon szomorú...
Rendező: Stephen Chow
Szerintem: 7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése