Leaving on the 15th Spring

Okinawa egyik szigetén nincs középiskola, ezért a tinédzserek a 15. életévükben el kell hagyniuk a szigetvilágot a továbbtanulás érdekében. Miyoshi Ayaka által alakított lány szemszögéből követhetjük végig, milyen is az elszakadás a szülőföldtől, családtól, barátoktól. Egy olyan igazi vidéki, szép képekkel operáló tinédzserfilmet vártam, de még egy esős szombati délután sem tudta azt elérni, hogy berántson a film. Két részletben sikerült megnéznem, a végső jeleneteket, a zenés előadást már fészkelődve kezemben az egérrel tudtam csak kibírni. Nem egy rossz filmről van szó, remek a fényképezés, szépek a tájak, gyönyörű zene szól végig, de semmilyen hangulatot nem tudott bennem felébreszteni, és a karakterek is teljesen érdektelenek voltak számomra. Nem tudtam hova tenni a szerelmi szálat, a miértjét, hogyan alakul ki kettőjük között egyáltalán szimpátia, csak azt látom, hogy már a lány hajóval rögtön elakar utazni a másik szigetre, ahol a fiú lakik, mindezt annyival elintézve, hogy pár másodperc erejéig látunk néhány levelet a fiútól egy ládikában összegyűjtve. Vagy a családi problémák, miért élnek külön a szülők, pontosan miért is akarnak elválni, mit akar egyáltalán a két fél. A nővér és férje közötti konfliktusról nem is beszélve. Fenn állnak a problémák, gyakorlatilag erre épül a film, de semmit nem magyaráznak el benne, csak úgy vannak a levegőben, borzasztóan rossz a forgatókönyv. A rendezőnek ugyanebben az évben jelent meg egy másik filmje, az Enoshima Prism, ami messzemenően minden szempontból jobb volt. Tehát ez alapján nem temetném a rendezőt, de egy ideig mindenképpen parkolópályára teszem. Lehet az értékelésemben az is közrejátszott, hogy mostanság túljárattam ezt a műfajt, egy darabig igyekszem kerülni.

Rendező: Yoshida Yasuhiro

Szerintem 5/10

A Taxing Woman

A lelkiismeretes adóellenőr, Ryoka Itakura gőzerővel kutatja fel kisebb, nagyobb cégek adócsalóit, legyen az a pacsinko termet üzemeltető gazfickó, vagy a helyi élelmiszerüzletet vezető kisnyugdíjas. Egy nap főnökétől komolyabb megbízást kap, ugyanis fülest kapnak, hogy egy Love Hotel tulajdonos durva pénzeket költ, ám a adózásán ez cseppet sem látszik meg. A nyomozás végeztével azonban semmire sem bukkannak, hála a csavaros eszű adócsalónak, Gondonak, aki a film másik főszereplője, az ellenkező oldalon. Hosszas beszélgetés után kivívják egymás tiszteletét, ám az adóellenőr tisztában van vele, hogy valami itt nincs rendben. Rohadt unalmas egy téma, ám ennek ellenére baromi jó a megvalósítás. Gyakorlatilag az elejétől a végéig fenn tartja az érdeklődést, nagyon jól zajlik a nyomozás, és a karakterek is egész egyszerűen fantasztikusak! Durva, hogy 1987-ben, Japánban egy ilyen minőségi, és modern filmet tudtak a mozivászonra vinni. Az általam látott 80-as években készült filmekben még sajnos nagyon is lehetett érezni a 70-es évek utóhatását, a csöcsvillantással, a yakuzákkal és komor hangulattal átitatva. Itt is jelen van, de nem tolakodóan, és egyáltalán nem zavaróan. Bár kinek mi, a film első képkockája, egy mellbimbót szopogató öregember. De nem ezen van a hangsúly a film alatt. A két színész valami kegyetlen jó karaktereket testesítenek meg. Miyamoto Nobuko az elhivatott, már-már betegesen munkamániás ellenőr, néha ütnivalóan tolakodó stílusával,  és a minden hájjal megkent adócsaló, Yamazaki Tsutomu, az a tipikus gengszter akit talán még egy kicsit sajnálunk is, kicsit szurkolunk is neki, de mindezzel egy iszonyú rohadék is tud lenni. Sajnos az értékelésnél gondban vagyok, egyrészt nem láttam a 80-as évekből elég modern korban játszódó filmet ahhoz, hogy igazán mérvadó véleményt tudjak alkotni róla. Mert a képi világ mesteri, de akkor rémlik fel, hogy Kurosawa milyen megoldásokkal hozakodott elő bő 20-30 évvel a film elkészültéhez képest. Így csak filmként tudom értékelni, ami miatt néhány ponton elvérzik. Egyrészt az állandóan felcsendülő zene baromi jó, viszont ez nagyjából 10 percenként előjön, ráadásul mindig egy bizonyos montázs alatt. Jönnek a gengszterek, kiszállnak a kocsiból, előveszik a aktatáskányi lóvét, megszólal, minden nyomozás alatt, kocsiba be, kiszállás alatt végignézhetünk egy kb. 2-3 perces néma jelenetet a főcímdallal karöltve. Ez sokszor baromira kizökkent, és elrontsa az élményt, amit úgy egy óra után már eléggé nehéz volt követni. A film hossza is kicsit több volt a kelleténél, simán kivágtam volna belőle úgy 20 percet, leginkább a yakuzák jeleneteit, mivel az égadta világon semmit nem adtak hozzá a filmhez. Ennek ellenére nagyon megérte megnézni, egy újabb pozitív élménnyel lettem gazdagabb, ami a Japán mozit illeti, és biztos megfogom nézni a második részt, illetve a rendező további filmjeit.

Rendező: Itami Juzu

Szerintem: 8/10

Our Times

Úgy gondolom, hogy a japánok és a thaiföldiek mellett a tajvaniak készítik a legjobb tinédzserfilmeket. Hogy ez a darab mennyire tartozik bele ebbe a kategóriába? Nem igazán, legalábbis nagyon felemás a véleményem róla. Sajnálatos módon olyan elképesztő módon felvonultassa az összes klisét ami a zsánerre jellemző, hogy akár alapvetés is lehetne, de ahhoz legalább egy "jó" kategóriát meg kellene ütnie. A 30 éves Lin Truly úgy elbaltázta az életet, ahogy kell. Munkahelyen állandóan túlórázik, igent mond mindenre, kollégái ki nem állhatják, főnöke lábtörlőnek használja, gazdag barátja egy tahó barom. Egy nap elmélázik azon, hogy régebben minden jobb volt, és hogy mennyire másképp képzelte el az életét akkoriban. Gyakorlatilag innentől követhetjük végig a fiatal középiskolás Lin mindennapjait. A szégyenlős, szürke kisegér lány természetesen a suli legmenőbb csávójába szeret bele, aki észre sem veszi, majd egy baleset folytán összefut az iskola legrosszabb tanulójával, és egyben gengszterével,  Hsu Tai-yu-val,  aki egy napon meg is menti az életét, majd eleinte érdek barátok lesznek, aztán közös tanulásból szerelemmé érik a dolog. Ezalatt minden olyan klisét érint a film, amit csak ellehet képzelni ebben a témában. Őszinte leszek, a film úgy első órájában igencsak észnél kellett lennem, hogy nehogy elaludjak. Borzasztóan semmilyen, érdektelenek voltak a jelenetek, aztán a második órára kifejezetten javultak a dolgok. A kiscsaj átmegy a szokásos átalakuláson, a ripacs szereplők kevésbé lesznek ripacsok, a film hangvétele is komolyabb lesz, és mintha a látványvilág is mérsékeltebb cukormázas szűrűt alkalmazna. Egy nézést talán megért, de már kezdenek halványulni az emlékek, pedig alig 1 órája néztem meg. Zenék jók, színészek közül csak Vivian Sungot lehetne megemlíteni, cuki, aranyos, esetlen lányt jól alakítja, a film végén is van 1-2 komolyabb jelenet amit jól hoz, bár a Cafe Waiting Love-ban messzemenően jobban alakít. De ő rá is igaz, mint a többi színészre, és egyben rendezőre is, még nagyon kezdők, és igencsak a pályájuk elején tartanak.

Rendező: Yu Shan Chen

Szerintem: 6/10

Down the Drain

Yaguchi legrosszabb filmje! Nagyon régóta vártam már, hogy egyszer valamilyen úton módon megnézhessem ezt a filmet angol felirattal, és végül fel is került alapítványba. Az alap sztori nagyon egyszerű, egy teljesen átlagos iskoláslány bliccel a vonaton, de megszökik a felelősségvonás elől, ezáltal balszerencsétlenségek tömkelegét zúdítja saját nyakába. Lehet magyarázni, hogy ez az első rendezése, és valahol el kellett kezdeni, de borzalmasan egy unalmas darab, ráadásul olyannyira kapkodósak a jelenetek, olyannyira rossz a rendezés, hogy kínszenvedés volt végignézni azt a röpke másfél órát(konkrétan három részletben sikerült). Persze már itt is felfedezhetőek a rendező stílus jegyei, mint az ügyetlen, végtelenül szerencsétlen főhős, aki a véletlenek folyamán egy teljesen abszurd helyzetben találja magát, különös emberekkel találkozik, humoros helyzetkomikumokkal teletűzdelve. Mondjuk ezek is inkább a korábbi filmjeire jellemzőek, mint a kiváló My Secret Chace, Adrenaline Drive, de ugyanúgy felfedezhetőek ezek a jegyek a legújabb filmjében a Wood Jobban is. Sajnos itt egyetlen humoros jeleneten sem tudtam röhögni, az abszurd jelenetek, párbeszédek is inkább fárasztóak voltak. Kicsit az egész film egy My Secret Chace prototípusnak tűnt, sok beltéri jelenettel, és rossz minőségű, kültéri amatőr operatőri munkával, hogy a gyenge színészi játékot, és sztorit már meg sem említsem. Bár kétség kívül jól meg van csavarva, és fogalmam nem volt az első fél óra után, hogy mi fog az egészből kikerekedni. Főszerepben Serikawa Saori, semmit nem találtam róla, ugyanis színésznői pályafutása kifulladt ebben az egyetlen filmben. Bőven kihagyható darab, még Yaguchi fanoknak is.

Rendező: Yaguchi Shinobu

Szerintem: 3/10

A Girl at My Door

Bae Doo-Na, mint rendőrtiszt, kivezénylik egy vidéki őrse, ismeretlen okból, ahol összetalálkozik egy hánytatott sorsú kislánnyal, Kim Sae-Ron-al, és az alkoholista verőgép apjával, Song Sae-Byeok személyében. A falusiak, mint minden koreai filmben kissé ütődöttek, ordibálnak, furcsán viselkednek, már-már az ember agyában az első fél órában az is átfut, hogy a lakók fele sorozatgyilkos, de persze szó sincs erről. Csupán egy pocsék forgatókönyv, és egy első filmes rendező a ludas. Az egész film alatt azt éreztem, hogy bizony Bae Doo-Na rohadtul nem illik ebbe a filmbe. Na nem mintha olyan óriásit alakítana, de ahhoz éppen eleget, hogy a többi gyenge színész közül kiemelkedjen, no meg a teljes abszurditásból, ami a filmet végig övezi. Megérkezik egy emberek alig lakta faluba, ahol mindjárt négy rendőr is dolgozik az őrsön, persze mindegyikük teljesen inkompetens a munkájukban. Nem érdekli őket, ha valaki részegen összever valakit, még ha az valakinek is a gyereke, nem foglalkoznak az illegális bevándorlókkal, alkoholizálnak, a szabálytalanul közlekedőkre rá se hederítenek. Indiai illegális bevándorló könyörög, hogy küldjék haza, nem teszik. Később az alkoholista főnöke mindenki szeme láttára veri agyon (munkatársai csak állnak és bambán végignézik), majd kit tartóztatnak le? Az indiait, a nyakig sáros alkoholista apát meg aznap szépen hazaengedik. A film folyamán feljön a homoszexualitás téma, majd a pedofíliai is. Nem kimondottan a kedvenc témám, de született már igencsak jó darab is, Jagten. Viszont ez még véletlenül sem az. Főszereplőnk magához fogadja a lányt, akit apja, nagyanyja rendszeresen ver, megengedi hogy nála lakjon, főz, mos rá, ruhákat vesz neki, együtt fürödnek. Nem lenne ezekkel nagy probléma, de számomra a film egészen gusztustalanul mutassa ezt be. Azt kéne levonnom következtetésként, hogy ebben nincs semmi probléma, teljesen természetes ha két nő együtt fürdik, főleg ha az egyik még csak gyerek, és nem úgy nyúl a lányhoz, de a rendező, operatőr olyan érzékien mutassa be ezeket a jeleneteket(kádban fürdés, ölelkezés), hogy nem tudok másra gondolni. Aztán mint minden ilyen filmben, jön a félreértés, börtön, és a rendkívül gyenge lezárás. Ennél a filmnél is kiütközik, hogy a koreai rendezők többsége komoly témákhoz egyszerűen nem tudnak jól hozzányúlni, mintha valami bágyadt tinédzser készítette volna az egészet, gyermeteg párbeszédekkel, és reakciókkal. Kim Sae-Ron meg sem kell említenem, néha aranyos, néha őrjöng, néha csak bámul előre fapofával, és csont sovány. Egy az egyben a koreai iparra termett, pár év és jöhetnek a plasztikai műtétek.

Rendező: July Jung

Szerintem: 4/10

Our Little Sister

Három lánytestvér a nagymamájuk által hátrahagyott házban élnek egyedül, mióta szüleik elváltak és otthagyták őket. Egy nap hírt kapnak apjuk haláláról, a temetésen pedig megismerkednek féltestvérükkel, akit látván mennyire szomorú és magányos, magukhoz fogadják, hogy majd ők felnevelik. Innentől a négy testvér külön kis történeteit követhetjük nyomon, nagyon jól összeillesztve egy filmmé. Nagyon rég láttam már ennyire jól összehangolt japán filmet, aminek a képi világa, karakterek kapcsolata egymással ennyire jó volt, szinte gördültek előre magától a jelenetek, sehol nem éreztem azt, hogy 1-1 rész unalmas lenne, vagy ismét csak egy lassú vidéken játszódó családi drámát néznék. Mindenképpen kimagaslik az elmúlt évek felhozatalából! És az csak egy dolog, hogy mennyire remekül meg van komponálva ez a film, de a színészeken is úgy éreztem, hogy a maximumot hozzák. Kicsit fura is volt néhány koreai, hongkongi film után egy ilyen komolyabb japán film, mert a színészi játék simán a legjobb nyugati  színésznők szintjén van. És itt most nem akarom megbántani a koreaiakat, de gyakorlatilag már nem is nevezhető semmilyen szinten színészi játéknak azt amit egy sorozatban, filmekben leművelnek. Nyilván itt a rendező is felelős volt a dolgokért, de mind a négy főszereplő kimagaslóan jó játékot nyújt, és persze nem kis neveket vonultat fel. Itt van Ayase Haruka, a legidősebb testvér, akit merem állítani, hogy ezidáig ez a szerep a pályának csúcsa! Eddig viszonylag közepes színésznőnek tartottam, amolyan aranyos, kedves, mosolygós, sokszor butácska karaktereket játszva, de ez a komoly, felnőttesebb, drámaibb szerep sokkal jobban áll neki. Bár ahogy elnézem az ez utáni szerepései is elég cukormázas kategóriába esnek, mindenesetre elképesztő hogy egy modellből, idolból egy ilyen remek színésznő kerekedjen ki. A középső testvért Nagasawa Masami játssza el, akit elsőre nem tudtam hova tenni, abszolút nem volt ismerős, majd szokásos módon az asianwikit felcsapva leesett, hogy elég sok filmet láttam már, amiben ő szerepel, de még milyeneket! Wood Job, The Last Chance, Moteki, Kiseki, Go Find a Psychic, Breath in Breath out és még sorolhatnám. Így felismerve simán az egyik legjobb japán színésznőnek tartom, már csak az alapján is amit itt nyújtott. Lemászott a képernyőről, olyan szinten egy élő, hiteles karaktert hozott, még ha néha voltak is a japán női karakterekre olyan klisé jellemvonásai, mint a már felnőtt, kissé szeleburdi, kissé iszákos vidéki csaj. Magának a filmnek is leginkább ez az erőssége, hogy eszméletlenül jól működik a karakterek közötti kapcsolat, mintha egy tényleges, összeszokott családot látnánk. A legkisebb testvért, Kaho játssza, aki több tinédzser filmben is szerepelt már, Tennen Kokekko, Sand Clock, Sing Salmon Sing, viszont ezekben még olyan fiatal volt, hogy egyáltalán nem ismertem fel itt, ugyancsak az asianwikihez kellett folyamodnom a beazonosításhoz. Az ő karaktere a film második felére egy kicsit ellaposodik, inkább csak ott van, mosolyog, ettől függetlenül nagyon beleillett a közegbe ő is. A féltestvérük szerepében Horise Suzu díszeleg, őt még más filmben nem láttam, The Apology King elvileg feltűnik pár másodperc erejéig. 18 éves, tökéletes alapanyag tinédzserfilmekben, aranyos, szép arca van, ráadásul színészkedni is tud. Ahogy a szomorú kislányból egycsapásra életvidám tinédzser kerekedik a mostoha testvérei által,  nagyon jó volt nézni. Nem láttam a rendező összes filmjét, de azok közül amit igen, magasan ez volt a legjobb. Air Doll, Kiseki, talán még a Still Walking az ami a "tetszett" kategóriába sorolnék, de az After Life, Distance, Nobody Knows színtiszta szenvedés volt. Ezek után már biztos sort kerítek a Like Father, Like Son megtekintésére, de ez év májusában moziba kerülő After the Storm is érdekes. A film egyetlen hibája, hogy az utolsó 20-30 percet már nagyon sokszor láttam Japán filmekben. A yukatában tűzijáték nézés, gondjaink semmibe kiáltása, tengerparti zárójelenet igazán elmaradhatott volna. Ettől függetlenül egy baromi jó film!

Rendező: Koreeda Hirokazu

Szerintem: 9/10

Socialphobia

Twitter, facebook, youtube kommentek, a trollok fellegvára. Természetesen mint mindent a koreaiak ezt is próbálják sportként űzni, már-már mesteri szinten. Élőadásban bírálják a színészeket, idolokat, vagy csak mások twitter, SNS kommentjét vesézik ki, felbőszítve a tömeget, sok esetben bántó hozzászólásokra sarkalva. Tulajdonképpen ugyanez történik a filmben. Egy nick név mögé bújva valaki durván fejti ki véleményét Koreáról, a rendszerről, és a katonaságról. Egy bizonyos katona halálán is poénkodik. Mi sem kell több, egy 9 főből álló gimnazista kideríti hol lakik a kommentelő, majd élő adásban közvetítve felkeresik. Mire oda érnek kiderül, hogy öngyilkosságot követett el. Innentől kezdődik a nyomozás, ugyanis valami nem tiszta az ügy kapcsán. Mindenképpen egy érdekes filmnek indult, jól előadta a fiatalok közti kapcsolatot, semmi cukormáz nincs benne, a nyomozás alapjai is jól indul. Kezdetben teljesen bénán állnak hozzá a dolgokhoz, úgy kezdenek nyomok után kutatni, mint bármelyik tinédzser, de egy idő után olyan véresen komoly karakterekké vállnak a főszereplők, hogy rendesen elszégyelltem magam közben. Ezt tartom a legnagyobb hibának a koreai filmekben, hogy tinédzsereket sokszor véresen komoly, bölcs karakterként tudnak ábrázolni. Az egész film egy idő után baromira ellaposodik, semmi egyediség nincs benne, egy tucat koreai krimi, amiből már biztos láttál nem egyet. Kizárólag a napjainkra oly jellemző twitter, közösségi hálók minden negatívumát felsorakoztató gondolatok az amiért talán érdemes pazarolni rá az időt, illetve a sztori felgöngyölítése is tud érdekes lenni. A két főszereplőt lehetne kiemelni, Byun Yo-Han és Lee Joo-Seung, mindketten feltörekvő színészek, de fiatal koruk ellenére komolyabb filmekben szerepeltek ezidáig, tehát nem holmi tehetségtelen idolokról van szó, a média sem kapta fel őket ezidáig. És addig jó!

Rendező: Hong Seok-Jae

Szerintem: 5/10

Beast Cops

A helyi triád főnök, (Roy Cheung) egy balul sikerült akció után, arra kényszerül hogy elhagyja a várost míg a kedélyek lecsillapodnak, ezáltal teret engedve a hatalomra éhes bűnözőknek, akik a helyébe próbálnak lépni, pokollá változtatva az utcákat. Ezt tetézi még a két korrupt zsaru (Anthony Wong, Sam Lee), akik szerencsejátékkal, védelmi pénzzel, kurvákkal tartsák el magukat az éjszakában, miközben ha úgy adódik bármelyik pitiáner tolvajt agyonvernek fényes nappal. Ekkor érkezik az elszánt, tapasztalt rendőrhadnagy (Michael Wong) a körzetbe, hogy rendet teremtsen mind a zsaruk, mind a gengszterek között. Rég láttam már ennyire mocskos, ennyire tökös hongkongi akciófilmet, pláne nem a 90-es évek végéről. A rendező nagyon jól elénk tárja Hongkong koszos, büdös utcáit, kígyóbőr zakós gengszterekkel, sztriptízbárokkal, és a velejéig züllött zsarukkal. A film felvonultatja az összes klisés karaktert, a mohó, pénzsóvár zsarut, a párkapcsolatot képtelen kialakító zsarut, a tökös, hősszerelmes zsarut, a társaihoz hű gengszterfőnököt, a féreg, bármi áron hatalomra törő gengsztert, és természetesen a sztriptíztáncos barátnőt. Sajnos hiába a remek képi világ, a humor, a jó párbeszédek, karakterek, a nyers erőszak, ha csak külön-külön szegmensekre állják meg a helyüket, hiszen egyben nézve az egész egy nagy katyvasz. Az egyik pillanatban fröccsen a vér, a másik pillanatban már poénkodnak a karakterek, majd komoly romantikába torkollik az egész. Nagyon jó utcaképek vannak, de mikor főszereplőnk hirtelen megjelenik egy Hummerrel Hongkong utcáin, úgy hogy közben egy koszos albérletet osztanak meg hárman, enyhén szólva is életszerűtlen az egész. Mindezek ellenére egy teljesen nézhető film, pláne a mai akció/gengszterfilmek felhozatalához viszonyítva.

Rendező: Gordon Chan, Dante Lam

Szerintem 8/10

Bio Zombie

Valahogy mindig is az ilyen ázsiai filmeket szerettem! Alacsony költségvetésű, amatőr kamera kezeléssel, cool 90-es évek karaktereivel, elmebeteg humorral, és még annál is elborultabb történettel. Szerencsére ez a darab nekem anno teljesen kimaradt, egyrészt mert valami goore darabolós idétlenségnek véltem, másrészt mindig is gyűlöltem a hollywoodi zombikultuszt. A film két lecsúszott fiatalról szól, akik egy földalatti plázában árusítanak VCD lemezeket, de munkaidejük nagy részét céltalanul bolyongva töltik, mindig valami bizniszen, vagy szórakozáson agyalva. Nagyjából a film fele erről is szól, a két főszereplőn keresztül megismerjük a többi karaktert, látunk némi vicces jelenetet, jó beszólásokat, a zombis része csak ezután kezdődik. Amit egy pillanatig sem kell komolyan venni! Ebből a költségvetésből komolyan vehető horror filmet nem igazán lehetett volna készíteni, és itt nem is volt erre szükség. Egy pillanatig nem veszi komolyan magát, a zombikon csak röhögni lehet, olyannyira gagyi a maszkírozás, ahogyan a karakterek reakciói is túljátszottak. Még fekete komédiának sem hívnám, szimplán egy vígjátékba ontott zombi film, minimális romantikával és brománccal (sicc!). Jordan Chan és Sam Lee tökéletes volt a szerepre, biztos vagyok benne hogy még két ilyen cool fiatal nem létezett a 90-es években. Sajnálatos módon nem lett belőle kult klasszikus Európában, vagy Amerikában, pedig simán megérdemelte volna, sokkal inkább mint az egekig magasztalt Edgar Wright féle Shaun of the Dead. De hát nem egy ilyen ázsiai filmet lehetne említeni. Sajnos a rendező utóbbi években nyújtott teljesítményével már nem vagyok ennyire megelégedve. Ez a film egy olyan időből való, mikor számomra a legkedvesebb hongkongi filmek készültek, és ennek is ott a helye közöttük!

Rendező: Wilson Yip

Szerintem: 10/10

The Midnight After

Fruit Chan visszatért! Na nem mintha elment volna bárhova is, de a 2004-es Dumplings óta nem rendezett egy egész estés filmet sem. Amit nagyon sajnálok, hisz azon rendezők egyike, aki úgy igazán megszerettette velem az ázsiai filmeket, és máig rajongok az összes munkájáért. A hongkongi filmekkel az utóbbi években viszont nem volt ennyire felhőtlen a kapcsolatom. Egész egyszerűen elvesztette a báját, amit a 70-es évek végétől egészen a 2000-es évek elejéig tudott adni nekem, és talán kicsit Fruit Chan válasza is a The Midnight After, a hongkongi filmgyártás elkurvulására. Ugyan lehet ezt csak én látom bele, hisz elég erősen bírálja a mai hongkongi társadalmat, amiről egyértelműen kijelenthetem, hogy fogalmam sincs milyen, de a mondanivalóból bármelyik mai nagyvárosra, akár Budapestre ráhúzható ez, még ha nálunk nincsenek is Lan Kwai Fong féle formák. Arról nem is szólván, hogy több helyre beágyazta a politikai nézeteit a rendező, erősen utalva az 1997-es visszacsatolásra, és hogy szerinte azóta hova fajult a világ (vagyis Hongkong). Érződik egy kis kiégettség, megkeseredettség is, valamint ha jól tudom az elmúlt években a büdzsé elég szegényes volt. A rózsaszín hajú, feszes párducmintás nacikban feszengő nyálas színészekkel, és agyon plasztikázott üresfejű színésznőkkel úgy érzem nem csak nekem lett tele a tököm, hanem a rendezőnek is. Hogy az egymást érő bűn rossz akció, illetve történelmi filmeket, és a röhejesen túldramatizált kínos romantikus filmeket már meg se említsem. Maga a sztori alapját egy Mr Pizza névre hallgató író, Lost on a Red Mini Bus to Taipo című webes novellája szolgáltatja. A film eleje egy rakás, eleinte totál jellegtelen, karakterrel indít, akik késő este egy Taipo felé induló buszra szállnak fel. 10-15 perc hangulatos város nézés után azon kapják magukat az utasok, hogy nincs forgalom, kiürültek az utcák, sehol egy lélek. Különösebben nem zavartatják magukat, ám a biztonság kedvéért telefonszámot cserélnek, majd mindenki megy a dolgára. Ekkorra már 100% tudható, hogy egy árva lélek sincs a városban, senki nem veszi fel a telefont, még a rendőrség sem, így másnapra megbeszélnek egy találkát, ugyanis mindegyikük ugyanabban az időpontban egy rejtélyes telefonhívást kap, egy fülsiketítő sikoly társaságában. Innentől kezdve a cselekmény nagy részt egy étteremben fog bonyolódni, ahol is megpróbálják kideríteni mi is állhat a titok hátterében. Sablonosan hangzik, olcsó ázsiai horror? Pedig nem az! A film minden egyes másodperce valami elképesztően jó hangulatot áraszt, valami olyat amit már nagyon rég éreztem hongkongi filmnél. Sokkal inkább a Japán Fish Storyhoz vagy a Isn't Anyone Alivehoz hasonlítanám, de enyhe Twin Peaks, Lost érzetem is támadt a mind fuck misztikum végett. Mert van benne misztikum! És milyen jól adagolja a film, gyakorlatilag engem az első 5 percben totál elvarázsolt a film, és majdhogynem körmömet rágva izgultam végig a 2 órát. Szerencsére véresen se komoly, sőt, tulajdonképpen egy fekete komédiával van dolgunk, ám röhögni nem igen lehet rajta. Kicsit gusztustalan, már amennyire az olcsó CGI engedi (problémám nem volt vele), olykor kicsit szánalmas is, de inkább a 90-es évek Wong Jing humorát hozza, mérsékeltebb fokozaton. Sajnos a befejezésért egy hatalmas fekete pont, elvileg készül a folytatás, bár így is van értelme, és ha mélyen bele akarunk látni a film mondanivalójába, akkor érdemes még egyszer megnézni, és odafigyelni, ha azt nem tettük meg előzőleg, vagy elolvasni a film végén lévő pár sort. Kicsit olcsó húzásnak érzem. Főleg azért mert a cselekmény elég erősen a misztikum szálra helyezi a hangsúlyt, a társadalmi kritika csak nagyon finoman van csak jelen végig, ellenben normális vége a filmnek nincs, és rengeteg dolog marad megmagyarázatlanul, mintha nem is ez lett volna a lényeg, és a néző nem is erre lenne kíváncsi.  Színészekről különösebben nincs mit írni, jól alakítanak, ismertebbek, mint Simon Yam, Sam Lee, Lam Suet csak a szokásost hozzák, viszont a főszereplő Wong Yau-Nam kiemelném. Ugyanúgy, mint anno Sam Leet, őt is Fruit Chan fedezte fel, ez az első film ahol ilyen nagy szerepet kapott, és azt kell mondanom le a kalappal, nagyon jól alakított. Ha nem fog elkallódni, akkor még nagy név lehet a szakmában, nem is értem eddig miért nem kapott főszerepeket, simán lehetett volna belőle egy Sam Lee, Jordan Chan, Ekin Cheng, ha egy kicsit korábban születik. Ha idei film lenne, már most megelőlegezném neki az első helyet egy top 10-es listán, így csak szimplán az idén látott legjobb ázsiai film díját viszi el. De legalábbis esélyes rá.

Rendező: Fruit Chan

Szerintem: 10/10