Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy ha annyira tetszik egy éra, akkor miért nem abból az időszakból válogatok filmeket a megnézésre. Talán azért mert mindig mást akarok egy filmtől, ha sokszor ugyanazt kapnám kissé unalmassá válna az egész, de az egyszer biztos hogy ha a 90-es évekből választok egy Japán filmet, ritkán ér csalódás. Nem történt ez másképp a Gakko széria első részével sem. Mert bizony négy részes, amit már így előre sajnálok, hiszen a negyedik rész sehol nem lelhető fel, nem hogy még angol felirat lenne hozzá. A film egy szívmelengető sztorit mesél el nyolc esti tagozatos diákról, és a tanárukról, aki egyfajta keretként is szolgál a filmnek, ő foglalja egybe a nyolc diák, nyolc történetét. Nem mellesleg a zseniális Nishida Toshiyuki alakítja, száz százalékos odaadással, komolyan olyan élőnek hatott a képernyőn keresztül nézve, hogy már elhittem ő tényleg egy létező tanár, akit talán ismerek is. A tanulók színészi alakítása sem megvetendő, olyan karaktereket alakítanak, mint az iszákos író tudatlan Ino-san, aki bár kissé együgyű, a lóversenyhez meg van az esze; az 50 éves koreai asszony, aki egy éttermet vezet; egy zűrös életű, punk tinédzserlány; Zhan a félig kínai, akinek beilleszkedési problémái vannak a Japán társadalomba, és még sorolhatnám. Ugyan a flashback már akkor sem volt ismeretlen eszköz, mégis itt olyan jól működik,hogy szinte észre sem vettem ahogy oda-vissza ugrálunk az időben, egyre jobban megismerve a nyolc diák történetét, hogyan lettek egy osztályközösség, és hogyan bontakozott ki a tanáruk iránti szeretet. Lassú lefolyású, ám cseppet sem unalmas, olyannyira magával ragadott a csöndes, barátságos légkör, hogy azonnal beszippantott, és észre sem vettem, máris eltelt az a 130 perc. A múltban játszódó jelenetek mintha eseménydúsabbak, színesebbek lennének, de épphogy csak egy hangyányit, nem elkülönülve a jelen kissé kopottas, sárgás légkörétől. Zenék ugyan nem maradtak meg bennem, de egyértelműen passzol a filmhez. Ha hasonlítanom kéne valamihez, akkor furcsa módon a Kitano Kids Return, és Kikujiro filmeket mondanám, a légkör egyértelműen megegyező. A rendező a Tora-san filmsorozatáról híres, amiből szégyen szemre még nem láttam egyet sem, de ami kési, nem múlik, bár mind a 48 részt nem feltétlenül fogom ledarálni. Illetve a többi filmje is felkeltette az érdeklődésem, a Love and Honor kifejezetten tetszett.
Végezetül pedig vállalom a felelősséget, bárki legyen az Japán filmkedvelő, vagy éppen olyan aki soha életében nem látott még tőlük filmet, nem fog csalódni! Nem egy korszakalkotó filmremek, csupán egy barátságos, könnyed 2 órás felüdülés. Második rész már betárazva!
Rendező: Yamada Yoji
Szerintem: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése