Három lánytestvér a nagymamájuk által hátrahagyott házban élnek egyedül, mióta szüleik elváltak és otthagyták őket. Egy nap hírt kapnak apjuk haláláról, a temetésen pedig megismerkednek féltestvérükkel, akit látván mennyire szomorú és magányos, magukhoz fogadják, hogy majd ők felnevelik. Innentől a négy testvér külön kis történeteit követhetjük nyomon, nagyon jól összeillesztve egy filmmé. Nagyon rég láttam már ennyire jól összehangolt japán filmet, aminek a képi világa, karakterek kapcsolata egymással ennyire jó volt, szinte gördültek előre magától a jelenetek, sehol nem éreztem azt, hogy 1-1 rész unalmas lenne, vagy ismét csak egy lassú vidéken játszódó családi drámát néznék. Mindenképpen kimagaslik az elmúlt évek felhozatalából! És az csak egy dolog, hogy mennyire remekül meg van komponálva ez a film, de a színészeken is úgy éreztem, hogy a maximumot hozzák. Kicsit fura is volt néhány koreai, hongkongi film után egy ilyen komolyabb japán film, mert a színészi játék simán a legjobb nyugati színésznők szintjén van. És itt most nem akarom megbántani a koreaiakat, de gyakorlatilag már nem is nevezhető semmilyen szinten színészi játéknak azt amit egy sorozatban, filmekben leművelnek. Nyilván itt a rendező is felelős volt a dolgokért, de mind a négy főszereplő kimagaslóan jó játékot nyújt, és persze nem kis neveket vonultat fel. Itt van Ayase Haruka, a legidősebb testvér, akit merem állítani, hogy ezidáig ez a szerep a pályának csúcsa! Eddig viszonylag közepes színésznőnek tartottam, amolyan aranyos, kedves, mosolygós, sokszor butácska karaktereket játszva, de ez a komoly, felnőttesebb, drámaibb szerep sokkal jobban áll neki. Bár ahogy elnézem az ez utáni szerepései is elég cukormázas kategóriába esnek, mindenesetre elképesztő hogy egy modellből, idolból egy ilyen remek színésznő kerekedjen ki. A középső testvért Nagasawa Masami játssza el, akit elsőre nem tudtam hova tenni, abszolút nem volt ismerős, majd szokásos módon az asianwikit felcsapva leesett, hogy elég sok filmet láttam már, amiben ő szerepel, de még milyeneket! Wood Job, The Last Chance, Moteki, Kiseki, Go Find a Psychic, Breath in Breath out és még sorolhatnám. Így felismerve simán az egyik legjobb japán színésznőnek tartom, már csak az alapján is amit itt nyújtott. Lemászott a képernyőről, olyan szinten egy élő, hiteles karaktert hozott, még ha néha voltak is a japán női karakterekre olyan klisé jellemvonásai, mint a már felnőtt, kissé szeleburdi, kissé iszákos vidéki csaj. Magának a filmnek is leginkább ez az erőssége, hogy eszméletlenül jól működik a karakterek közötti kapcsolat, mintha egy tényleges, összeszokott családot látnánk. A legkisebb testvért, Kaho játssza, aki több tinédzser filmben is szerepelt már, Tennen Kokekko, Sand Clock, Sing Salmon Sing, viszont ezekben még olyan fiatal volt, hogy egyáltalán nem ismertem fel itt, ugyancsak az asianwikihez kellett folyamodnom a beazonosításhoz. Az ő karaktere a film második felére egy kicsit ellaposodik, inkább csak ott van, mosolyog, ettől függetlenül nagyon beleillett a közegbe ő is. A féltestvérük szerepében Horise Suzu díszeleg, őt még más filmben nem láttam, The Apology King elvileg feltűnik pár másodperc erejéig. 18 éves, tökéletes alapanyag tinédzserfilmekben, aranyos, szép arca van, ráadásul színészkedni is tud. Ahogy a szomorú kislányból egycsapásra életvidám tinédzser kerekedik a mostoha testvérei által, nagyon jó volt nézni. Nem láttam a rendező összes filmjét, de azok közül amit igen, magasan ez volt a legjobb. Air Doll, Kiseki, talán még a Still Walking az ami a "tetszett" kategóriába sorolnék, de az After Life, Distance, Nobody Knows színtiszta szenvedés volt. Ezek után már biztos sort kerítek a Like Father, Like Son megtekintésére, de ez év májusában moziba kerülő After the Storm is érdekes. A film egyetlen hibája, hogy az utolsó 20-30 percet már nagyon sokszor láttam Japán filmekben. A yukatában tűzijáték nézés, gondjaink semmibe kiáltása, tengerparti zárójelenet igazán elmaradhatott volna. Ettől függetlenül egy baromi jó film!
Rendező: Koreeda Hirokazu
Szerintem: 9/10
